A pénteki közlemény szerint a 200 cég megkérdezésével idén szeptemberben készült kutatás arra kereste a választ, hogy egy-egy vállalat sikerességében mekkora szerepet játszik a formatervezés, illetve hogy létezik-e designszemléletű gondolkodás a hazai kis- és középvállalkozások körében. A kutatásból kiderült, hogy a világgazdasági válság előtt alakult cégek fontosabbnak tartják a designt, mint azok, amelyek még nem éltek át "egy nehezebb időszakot".A Medián által készített felmérés rámutatott arra is, hogy a diplomás középvezetők és a döntéseket előkészítő alkalmazottak tisztában vannak a design hasznosságával, míg a cégeket irányító menedzserek általában szkeptikusabbak. "Jellemzően olyan értéknek tekintik a designt, amelyre a válság idején nem lehet költeni" - olvasható a közleményben.felmérésben vizsgált három design-elemből (honlap, névjegykártya, logo), illetve a teljes arculatból a cégek 94 százalékban használnak legalább egyet, de csak 53 százalékuk tervezteti ezeket szakemberrel. "Ez utóbbi értéknél legalább 75 százalékot kellene elérnünk, ha az Európai Design Management Díjban tapasztalt osztrák, portugál vagy cseh jelenléthez szeretnénk közelíteni" - idézte a sajtóközlemény Bendzsel Miklóst, a Magyar Formatervezési Tanács elnökét, aki az Európai Design Vezetőtestület tagja is.Az elnök szerint a designra fordított összegek gyorsan, 12-18 hónap alatt megtérülnek. A felmérésből azonban kiderült, hogy a vizsgált vállalatoknak háromnegyede úgy vélte, a formatervezésre fordított pénzek csak hosszú távon térülnek meg.
Nem érdekli a dizájn kkv-kat
Nem tekintik a designt a siker szempontjából döntő tényezőnek a magyar kis- és középvállalkozások - derült ki a Magyar Formatervezési Tanács által megrendelt felméréséből.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.