Bár tavaly csaknem 140-nel kevesebb felszámolás elleni kérelem érkezett a megyei bíróságra, mint 2009-ben, korai lenne hosszú távú kedvező fordulatra gondolni - mondta Kende Katalin, szóvivő.
Míg 2007-ben 2676, addig 2009-ben már 3674 felszámolási eljárás indult a főváros térségében. Az emelkedő tendencia tavaly megállt: "csak" 3537 új ügyet regisztráltak. Jellemzően ma már valamelyik gazdálkodó szervezet kezdeményezi volt partnere felszámolását - tette hozzá a szóvivő.
Mivel az utóbbi esetben más szabályok szerint dolgoznak a bírák, a felszámolási ügyek jelentősen "elnehezültek": Pest megyében egy-egy érintett bíróra átlagosan közel félezer folyamatban lévő ügy jut, így nemigen tartható az érdemi döntésre előírt 60 napos határidő - mutatott rá.
A Pest Megyei Bíróság gazdasági kollégiuma vezetőjének tapasztalatai szerint gyakran 100-200 ezer forintnyi tartozás miatt fordulnak hozzájuk a hitelező cégek, akik hiába remélik, hogy az adós "kiütését" és jogutód nélküli megszűnését követően könnyíthetnek saját helyzetükön, és végre pénzükhöz juthatnak. Mivel az eljárások zöme szinte vagyontalan, vagy csalárd módon kiürített vállalkozások ellen folyik, a hitelezők nemcsak hoppon maradnak, hanem akár maguk is tönkremehetnek.
Jelenleg több mint 4400 fizetésképtelen gazdálkodó szervezet ellen folyik felszámolási procedúra Pest megyében - ismertette a szóvivő. Zömmel kis építőipari és fuvarozási cégek kerülnek baja, de nem kerülhette el a felszámolást például a Pólus Palace Zrt. és az Euro - Drink Hungary Kft. sem.
Kende Katalin kitért arra, hogy a vártnál jóval kevesebben próbálkoznak csődeljárással, jóllehet, a hatályos csődszabályozás célja az átmenetileg pénzügyi gondokkal küzdő cégek megmentése. 2009. óta csupán 11 csődeljárás indult, és egyetlen csődegyezség született Pest megyében - közölte.
Eddig az adóhatóság, most a cégek kezdeményezik a legtöbb felszámolást Pest megyében
Míg korábban az adóhatóság kezdeményezte a legtöbb felszámolási eljárást Pest megyében, addig napjainkban a "gazdálkodó szervezet gazdálkodó szervezet ellen" felállás a jellemző - közölte a Pest Megyei Bíróság szóvivője. Jelenleg több mint 4400 fizetésképtelen cég ellen folyik procedúra a régióban.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.