A képviselők emlékeztetettek arra, hogy a módosítást kormánypárti javaslatra, a nyáron fogadta el az Országgyűlés. Hozzátette, azt is örvendetesnek tartották, hogy a bírságokból befolyt összegeket a szakhatóságok nem használhatták volna fel saját működési költségeikre.
Kepli Lajos szerint a költségvetés végrehajtásáról szóló, 111 oldalas "salátatörvény" egyik oldalának alján viszont szerepel egy olyan bekezdés, amely alapján az említett jogszabályt nem helyezik hatályba január elsején. A képviselő felháborítónak nevezte az esetet, szerinte a módosítást nyáron kampánycélokkal fogadták el.
Hegedűs Lorántné arról beszélt, hogy a Jobbik felülvizsgáltatná a közművek privatizációs szerződéseit. Hozzátette, ha úgy látják, hogy a tulajdonosok nem teljesítik a vállalásaikat, akkor akár helyi népszavazások útján is vissza kellene venni tőlük a cégeket.
Véleményük szerint a közmű-privatizáció megbukott és miközben a szolgáltatási díjak a "csillagos égbe" emelkednek, a beruházók "zsákban viszik ki" külföldre a pénzt. A képviselő ennek ikonikus példáiként említette a Fővárosi Csatornázási Műveket, illetve a Fővárosi Vízműveket. Hozzátette, hogy ezek a privatizációs szerződések titkosak, pedig idén tavasz óta jogerős bíróság ítélet kötelezné a fővárosi önkormányzatot a nyilvánosságra hozatalukra. A politikus felszólította Tarlós István főpolgármestert, hogy tegyen eleget ennek az ítéletnek.
A Jobbik hatályba léptetné a kkv-kat segítő törvényt
A Jobbik módosító indítványt nyújtott be, hogy az eredeti terveknek megfelelően január elsején lépjen életbe az a törvény, amely szerint a szakhatóságok az ellenőrzés során első alkalommal még nem bírságolják meg a kis- és középvállalkozásokat - mondta keddi, Hegedűs Lorántnéval közösen tartott, parlamenti sajtótájékoztatóján Kepli Lajos.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.