Gazdasági értelemben jelenleg a megújuló energia a legnagyobb növekedést ígérő ágazatok egyike - mondta Dietmar Edler kutatásvezető. Tavaly a beruházások rekordot döntöttek, elérték a 20 milliárd eurót, míg az energiaszolgáltatóktól a berendezéseket gyártó cégekig a teljes bevétel pedig 36 milliárd euró volt. A legtöbben, 100 ezren a szélenergiával foglalkozó vállalatoknál dolgoznak, a második helyen a napenergia áll 65 ezer alkalmazottal. Az energiafogyasztás egészét tekintve tavaly átlépte a 10 százalékot a megújuló források aránya. Az áramfogyasztásban a legnagyobb, 16 százalék a megújuló források részaránya, ami messze felülmúlja a kormány várakozásait. A korábbi célkitűzés az volt, hogy 2010-re a 12,5 százalékot érje el a megújítható forrásból származó energia aránya az áramfogyasztásban, ez azonban már 2007-ben teljesült. A közlekedésben és a fűtésben is gyorsan nő a környezetbarát energiaforrások részesedése, így az üvegházhatást fokozó káros gázokból - szén-dioxidban számolva - 108 millió tonnával kevesebb került a légkörbe Németországban.
Munkahelyek tízezreit teremti a megújuló energia
A berlini Német Gazdaságkutató Intézet (Deutsche Institut für Wirtschaftsforschung - DIW) tanulmánya szerint 2009-ben 340 ezren dolgoztak a megújuló energiaforrások területén, ami 60 ezres növekedés a munkanélküliség növekedését okozó világméretű gazdasági válság elmélyülése előtti utolsó évhez, 2007-hez képest, és kétszer annyi, mint 2004-ben.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.