Hétmilliós kintlevőség: se az Apeh-nak, se dolgozóinak nem tud fizetni a balatonlellei vállalkozó

Az adóhivatalnak és dolgozóinak sem tud fizetni az a balatonlellei üzletvezető, aki állítja: több mint hétmillió forinttal tartozik neki az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) nyári táborai óta - írta keddi számában a Somogyi Hírlap.

  • MTI

 Nemcsak a gyerekek egy részének ebédje kifizetetlen, hanem a tábori dolgozók étkeztetését, de Kolompár Orbán elnök családjának és ismerőseinek 450 ezres fogyasztását sem térítette meg senki. A megyei napilap írása szerint az OCÖ által évek óta használt állami, balatonlellei gyermeküdülő több mint fél éve állt az érdeklődés kereszttüzében, amikor az új kormány a napvilágot látott visszásságok miatt szerződést bontott a Kolompár vezette önkormányzattal. Visszavonták a tábori étkeztetésre korábban odaítélt húszmillió forintos támogatást is, de az OCÖ ennek ellenére megszervezte a vakációt. A pályázókkal olyan szerződést kötöttek, hogy nekik kell előfinanszírozni az étkeztetés költségét, s azt szeptember végéig megtéríti számukra az országos szervezet. A lellei étteremvezető eddig a táboroztató szervezeteken is hiába kérte számon az elfogyasztott ebéd árát, azok az OCÖ-re mutogatnak.
 
A lap megkeresésére az Országos Cigány Önkormányzat írásban közölte: „az OCÖ az üdülő személyzetének, köztük az önkénteseknek teljes ellátását az üdülő működtetésére kötött vállalkozói szerződés keretében finanszírozta, étkeztetésükre egyetlen beszállítóval sem kötött szolgáltatási szerződést, s erre az üdülő gondnokát nem hatalmazta fel." Szabó Miklósné ezzel szemben Kolompár Orbán és a táborvezető által írt megrendelőkre hivatkozik, s azt is elmondta: hangfelvétele van, melyben elismerik a tartozást. Az OCÖ írásbeli közlése szerint  a táborozásra kötött szerződéssel rendelkező pályázók tartozása a szolgáltató felé 2 740 200 forint. A cikk az alábbiakat idézte a tartozás fennmaradó részére vonatkozó válaszból: „a 7,3 millió forint fenti összegen felüli része nem a nyári táborozást pályázat útján elnyerő, az Országos Önkormányzattal utólagos finanszírozásra szerződéses jogviszonyban álló táborozók által keletkeztetett összeg”.

 

 

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek

Pénznemváltás

Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?

hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.