Képviselők kérdéseire válaszolva elismerte, hogy a kényszermunka kínai formája (laogai) nincs összhangban "az emberi jogok egyetemesen elfogadott koncepciójával". Kifejtette ugyanakkor, hogy nehéz elkülöníteni az ily módon készült termékeket más árucikkektől. Hozzátette azt is, hogy személy szerint ő inkább egyfajta pozitív megközelítés, párbeszéd híve, semmint a büntetőintézkedéseké. A képviselők emlékeztettek arra, hogy az Egyesült Államokban már feketelista készült azokról a cégekről, amelyekről azt feltételezik, hogy érintettek a kényszermunkában. A laogai Mao Ce-tung találmánya volt: a kommunisták 1949-es hatalomra jutása után több tízmillió politikai elítéltet küldtek átnevelésre a kényszermunkatáborokba, közönséges bűnözőkkel összezárva.
Az EU és Kína október elején csúcstalálkozót tart, ahol kitérnek majd az emberi jogok kínai helyzetére is. A témáról a hét elején folytatott plenáris vitában felszólalt Tabajdi Csaba (MSZP), aki az EU részéről az egységes fellépést hiányolta. "Az egységes külpolitikai stratégia minden területen, így az emberi- és kisebbségi jogi igények elismertetése terén is megnövelné érdekérvényesítő képességünket" - fogalmazott.
Tőkés László alelnök, erdélyi magyar képviselő pedig arról beszélt, hogy Kínában a sikeres gazdasági reformok mellett szükség van az emberi jogok tiszteletben tartásának "reformjára" is. Kérte, hogy a kétoldalú kapcsolatok viszonylatában "az EU képviselői az eddiginél hangsúlyosabb módon érvényesítsék az emberi jogi szempontokat".
Importtilalom kínai termékekre
Hajlandó megvizsgálni az Európai Bizottság, milyen módon lehetne európai uniós importtilalommal sújtani a kényszermunkával készült kínai termékeket - jelezte európai parlamenti képviselőknek Stefan Füle bővítési felelős csütörtökön Strasbourgban.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.