A vámhatóság információi szerint a vállalkozó 2007-ben és 2008-ban társaival együtt elhatározta, hogy az adóköteles jövedelmet, melyre szert tett, fiktív készpénzfizetési számlák beállításával csökkenti. A gyanúsítottak egymillió forintot ajánlottak fel egy másik vállalkozónak, hogy saját, illetve egy nem létező kft. nevében számlákat állítson ki, összesen 209 millió forint értékben. Az építőipari tevékenységről szóló számlák mögött valós teljesítés nem volt. A fiktív számlákkal 35 millió forint áfa megfizetése alól mentesült az észak-alföldi vállalkozó. A vámhatóság három embert gyanúsítottként hallgatott ki az ügyben. A jelentős értékre elkövetett adócsalás miatt indított nyomozást a napokban zárta le a hatóság, a nyomozati iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek. A három gyanúsítottat a bíróság akár 5 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntetheti.
Harmincöt milliós áfacsalás: 5 év börtönt is kaphatnak az elkövetők
Harmincöt millió forintos áfacsalást derített fel a vám- és pénzügyőrség. Egy észak-alföldi vállalkozót gyanúsítanak azzal, hogy fiktív számlákkal csökkentette adóját - értesült a HavariaPress.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.