Az áfa alóli mentesítést az áfa törvényt módosító 2010. évi LIII. törvény mondja ki, melyet 2010. június 16-án hirdettek ki a 103. számú Magyar Közlönyben. Az áfatörvény meghatározza a közcélú adomány fogalmát. E szerint közcélú adomány a közhasznú szervezeteknek közhasznú tevékenységükhöz, kiemelkedően közhasznú szervezeteknek közfeladatuk ellátásához, valamint a külön törvényben meghatározott feltételeknek megfelelő egyház részére meghatározott tevékenységük támogatására átadott termék, nyújtott szolgáltatás. Az adómentesség egyik feltétele, hogy ne legyen megállapítható a közhasznú, közérdekű céltól eltérő felhasználás célja.
Az adómentesség másik feltétele, hogy az adományozás ne jelentsen vagyoni előnyt az adományozónak, annak tagjának, vezető tisztségviselőjének, felügyelő bizottsága vagy igazgatósága tagjának, illetve ezen személyek közeli hozzátartozójának. Mindezek teljesülése mellett az adókötelezettség elkerüléséhez az adományozónak rendelkeznie kell a közhasznú szervezet, a kiemelkedően közhasznú szervezet, illetve az egyház által kiállított igazolással. Ez tartalmazza az adományozó nevét, székhelyét, (állandó lakóhelyét), adószámát (adóazonosító jelét), a támogatott célt, illetve a közhasznúsági fokozatot. (A közcélú adományozással összefüggésben felmerülő előzetesen felszámított adó levonhatósága a törvényben foglaltak szerint bizonytalanságot okoz.)
A fent említett szervezetek körébe nem tartozó szervezetek részére közérdekű kötelezettségvállalás céljából átadott termék, nyújtott szolgáltatás után továbbra is áfát kell fizetni. Így nem érvényesíthető az áfa „mentesség” arra az esetre, ha a terméket az önkormányzatnak adják át, illletve neki nyújtják a szolgáltatást.
Mostantól áfamentes az adományozás
Mostantól nem kell áfát fizetni a közcélú adomány, adományozás után. A közcélú adományozás 2007. december 31-én volt utoljára áfamentes.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.