A látszólag szabályos adóbevallások mindegyikében 350 ezer forint körüli összeget kértek vissza - közölte Gulyás Bernadett. Az APEH a visszaigényelt összeg 75 százalékának megfelelő adóbírságot szabott ki és büntető feljelentést tett. Mint a sajtószóvivő elmondta, a bevallások tulajdonosai az ellenőrzésre felkészülten érkeztek. Az elvárt munkáltatói igazolás mellett ugyanis bemutatták a munkaszerződéseiket és azt a nyilatkozatot is, amelyben azt kérték a munkáltatótól, hogy az adóelőleg számításakor 36 százalékos adókulcsot alkalmazzon és ne vegye figyelembe az adójóváírást sem, vagyis a lehető legtöbb adóelőleget vonja le. Ez az igény meglehetősen szokatlan olyanoktól, akik a piackutatói foglalkoztatásuk előtt - az adóhatóság adatai szerint - jövedelemmel nem rendelkeztek, illetve egy részük már huzamosabb ideje regisztrált álláskereső - tette hozzá Gulyás Bernadett.
Közlése szerint az érintettek elfeledkeztek arról, hogy az alkalmazottak bejelentését is az adóhatóság kezeli, s a hivatalnak lehetősége, sőt kötelessége összevetnie a kiutalást kérő bevallásokat ezekkel az adatokkal. Így derült ki, hogy a megjelölt betéti társaságtól bejelentés, adatszolgáltatás nem érkezett és a járulékbevallásokban sem jelennek meg az állítólagos alkalmazottak. A betéti társaságnál elrendelt adóellenőrzés során a visszaigénylők által bemutatott iratokat az adóhatóság munkatársai nem találták meg. Emellett több közvetett bizonyíték is arra utal, hogy tényleges foglalkoztatás, adóelőleg levonása nem történt. A valótlan adóbevallás és az annak alátámasztására bemutatott valótlan iratok miatt az APEH a kiutalást megtagadta - közölte Gulyás Bernadett.
Jogtalan adóvisszaigénylésre csapott le az APEH
Több mint hárommillió forint jogtalan visszaigénylését leplezte le az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) nyolc ózdi alkalmazott esetében - tájékoztatta az APEH Észak-magyarországi Igazgatóságának sajtószóvivője.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.