Az intézkedéstől a munkahelyek szaporodását és új befektetők megjelenését várják - közölte Érsek Zsolt (MSZP). Tudomása szerint ezzel az ország városai közül Hatvanban a legalacsonyabb az iparűzési adó mértéke. A polgármester elmondta: a csökkentés hatására már most több cég jelezte, hogy bővíteni kívánja hatvani tevékenységét, illetve új befektetők is érdeklődnek a beruházási lehetőségek iránt.
Összességében ugyan arra számítanak, hogy az intézkedés hatására csökkeni fog a korábbi, mintegy 1,8 milliárd forintra rúgó iparűzési adóbevétel a városban, ám korántsem olyan mértékben, mint amennyivel apadt az adó mértéke. Közlése szerint a 25 ezer lakosú településen, 5,5 százalékos a munkanélküliség, a kistérségben pedig 7 százalékra rúg. Ez jobb adat, mint az országos 10 százalékot meghaladó mérték - tette hozzá.
Ez annak köszönhető, hogy olyan, elsősorban elektronikai multinacionális cégek működnek a város ipari parkjában, mint a Saia Burges, a Leoni, vagy a Bosch. Utóbbi egymagában több mint 2500 embert foglalkoztat. Márciusban nyílik meg a város határában a Decathlon sportszer forgalmazó közép-európai logisztikai központja, ami újabb 100-120 munkahelyet teremt a településen - mondta Érsek Zsolt.
Hatvanban felére csökkentették az iparűzési adót
Csaknem a felére, 1,9 százalékról 1 százalékra csökkentette az iparűzési adót 2010-től a hatvani önkormányzat.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.