A tevékenységet elegendő lesz bejelenteni a körzetközponti jegyzőhöz, de ezt kizárólag elektronikus úton lehet megtenni. Aki még nem rendelkezik ügyfélkapuval, annak számára a jegyző létrehozza azt, illetve a szükséges feltételek, ismeretek hiányában sajátja helyett kézbesítési megbízottja elektronikus levélcímét is megadhatja. Az adó-, vám-, illetve tb-tartozás nem akadálya a tevékenység megkezdésének. A tevékenység szüneteltethető, legalább egy hónapra, legfeljebb öt évre. Az egyéni vállalkozói nyilvántartásban szereplő természetes személy egyéni céget alapíthat, amelynek csak ő maga lehet a tagja, de például ügyvezetőt, cégvezetőt foglalkoztathat. Kivételes esetben (az alapító cselekvőképességének elvesztése, elhalálozása esetén) átmenetileg több (örökös) tagja is lehet az egyéni cégnek. Egy személy csak egy egyéni céget alapíthat. Az egyéni cég jogi személyiség nélküli cég; vonatkoznak rá a cégtörvény, a csődtörvény, a számviteli törvény előírásai. Az egyéni cég vagyona elkülönül a tag vagyonától, a cég korlátolt és korlátlan felelősséggel is alapítható, utóbbi esetben, ha a cég vagyona nem fedezi a tartozásokat, a tag saját vagyonával is köteles helytállni. Az egyéni cég jegyzett tőkéjét a tag határozza meg, ha az 200 ezer forintnál kevesebb, kizárólag pénzbeli hozzájárulás lehet, fölötte apport is. Az egyéni cég gazdasági társasággá alakulhat, de visszaalakulásra nincs mód.
Magánszemélyből egyéni vállalkozó: percek kérdése
Percek alatt megkezdhető az egyéni vállalkozói tevékenység jövőre, nem lesz szükség a jelenleg 10 ezer forintot kóstáló igazolvány kiváltására, és a 3 ezer forintos eljárási illetéket sem kell megfizetni – derül ki az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló, az Országgyűlésnek a múlt héten benyújtott törvényjavaslatból.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.