A vállalatok nem engedhetik meg maguknak, hogy elkerüljék a kockázatokat; tanulniuk kell hibáikból, merész lépéseket kell tenniük, hogy vállalatuk növekedése meginduljon, és megfelelően pozícionálja őket a gazdasági felélénkülésre.” állítja Mark Foster, az Accenture Globális Piacok és Üzleti Tanácsadás üzletág igazgatója.
Az Accenture tanulmányai több hiányosságot is azonosítottak, amelyeket a vállalatok a fejlesztések irányítása során elkövethetnek, többek között:
• hibákból való tanulás elmulasztása;
• széleskörű kockázatkerülő magatartás;
• több együttműködés hiánya; és
• túlságosan nagy hangsúly járulékos fejlesztések megvalósítására.
Az amerikai-angol tanulmány több iparágból kérdezett vezetőket, többek között: autóipar, banki szektor, tőkepiac, fogyasztási cikkek és szolgáltatások, elektronika és csúcstechnológia, biztosítások, termelés, gyógyszer- és egészségügyi ipar, és kereskedelem. A második tanulmány az észak-amerikai, európai és ázsiai fogyasztói technológiai piacra fókuszált. A harmadik tanulmány elsősorban az amerikai és európai telekommunikációs ipart vizsgálta.
A vállalat vezetői példamutatással kell irányítsanak, osztályok és ágazatok közötti együttműködéssel, az üzleti stratégiát minden szinten kell kommunikálják és inspirálniuk kell csapataikat a következő kategória teremtő termék megalkotására.” állítja Foster. Azon vállalatok, amelyek nem így tesznek, jelentős hátrányba kerülhetnek azon konkurenciához képest, akik megértik a fejlesztés szerepét valamint megfelelően tudják irányítani az arra irányuló folyamataikat.
A legújabb tanulmányban az amerikai és angol válaszadók 50 százaléka arról számol be, hogy vállalatuk legjelentősebb fejlesztése egy új termék vagy szolgáltatás kialakítása volt. Mindazonáltal a válaszadók 74 százaléka állítja, hogy vállalatuk további járulékos fejlesztéseket is elindított, például termék vonal kiterjesztések, valamint két harmaduk állítja, hogy szervezetükben a rövid távú pénzügyi eredmények prioritást élveznek a hosszú távú befektetések felett.
Ezen felül az amerikai válaszadók közel háromnegyede és az angol válaszadók közel harmada állította, hogy vállalatuk nem tanult korábbi hibáikból. Az új termék vagy szolgáltatás bevezetés kudarcának okai között a válaszadók mindkét országból leggyakrabban a következőket említik: a vevői igények kielégítésének képtelensége (57%), késői piacradobás (54%), vagy nem megfelelő árazás (52%). Az okok között szerepelt továbbá az új vagy egyedi, vevő által érzékelt ajánlattétel hiánya (50%), ellátási lánc problémák (44%) és nem helytálló előrejelzések (43%).
A válaszadók egyharmada szerint a fejlesztések gátját az jelenti, hogy vállalatuk nem képes az új technológiákat alkalmazni. A fogyasztói technológia, kommunikáció, média és csúcstechnológia tanulmányok hasonló eredményeket mutattak. Az iparágak közötti tanulmány eredményeként feltárt, fejlesztéssel kapcsolatos kihívások nagyban hasonlítanak azokhoz, amelyeket a fogyasztói technológia és kommunikációs szolgáltatók vezetői körében végzett felmérés mutat.
A fogyasztói technológia iparágra vonatkozó tanulmány során az Accenture olyan vezetőket kérdezett meg, akik az iparág éves globális bevételei közel két harmadát adó vállalatoknál dolgoznak. Mindhárom tanulmányra jellemző annak a vezetőnek a kijelentése, miszerint vállalata folyamatban lévő fejlesztései közül körülbelül 60 százaléka pótlólagos fejlesztést jelent, nem pedig áttörést jelentő új fejlesztést. A tanulmány azt is megmutatta, hogy az üzleti egységek tipikusan silókban dolgoznak, hiányzik az osztályok közötti kommunikáció és olyan fejlesztési projekteket végeznek, amelyek gátolják a kommunikációt. Azt is feltárta, hogy a dolgozók vonakodnak az együttműködéstől mert félnek, hogy ötletükért más fogja a dicsőséget learatni.
Egy vezető a következőképpen írta le a helyzetet: „Ha a vállalatok valami igazán innovatívat tesznek, akkor valószínűleg a jelenlegi üzleti gyakorlatuk ellen mennek. Az ellenző erők valószínűleg közömbösítik ezeket a kezdeményezéseket. Néhány fogyasztói technológiai cég körében az a hit él, hogy amennyiben valami innovatív, mindenki üdvözli, azonban gyakran ennek az ellenkezője történik.”
A harmadik tanulmányban megkérdezett amerikai és európai kommunikációs, média és csúcs-technológiai cégek vezetői mindeközben azt állítják, hogy vállalataik csökkenteni kívánják az új termék piacra dobásának idejét valamint a fejlesztési költségeket. Valójában a válaszadók 58%-a mondta, hogy vállalatuknál az új termékfejlesztési kereteket költség túlfutás terheli. Továbbá a válaszadók 70%-a szerint, ahogy kialakult a gazdasági válság, úgy legalább néhány termék és szolgáltatás kifejlesztése leállításra került – a döntés mögött pedig ugyanúgy meghúzódik a költségvetés csökkentésének igénye, mint a fejlesztések kialakításában vagy új termék fejlesztések menedzselésében járatos szakemberek hiánya. A tanulmány szerint az európai kommunikációs, média és csúcs-technológia vállalatok fogják a következő év során az új termék és szolgáltatás kialakításokat vezetni.
Forrás: a www.accenture.com/growth-innovation honlapra.
Végzetes vezetési hibák
A gazdasági válság hatására a vállalatok az innovációt tartják a fejlődés kiemelten fontos területének, azonban a vezetés gyengeségei meggátolják a sikereket - derül ki az Accenture három megjelent tanulmányából.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.