A kivitelezői pályázaton vesztes cégek kifogásairól csütörtökön sem döntött a kijelölt biztos, így az építési munkálatok indítása már hónapok óta késik, miközben az érintett lakók két éve fizetik hozzájárulásukat a beruházás költségeihez - mondta az önkormányzati tisztségviselő. Megjegyezte: számára "érthetetlen" a vesztesek magatartása, mivel a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt "nem azt bizonygatják jogi képviselőik, hogy az ő pályázatuk miért jobb, hanem azt, miért rossz a kivitelezést elnyerő cégé".
Mikó Dániel szerint egyelőre "kiszámíthatatlan", hogy mikor kezdődhet el a 12,7 milliárd forint értékű beruházás, amely 11 nyíregyházi városrész 215 utcáját érintené, több, mint nyolcezer még csatornázatlan ingatlant kötne be a vezetékhálózatba, s lehetővé tenné a szomszédos Kálmánháza, Kótaj és Nyírpazony szennyvízének fogadását is.
Az Európai Unió Kohéziós Alapja a fejlesztési költségek csaknem 80 százalékának előteremtését vissza nem térintendő támogatással, közel 10 milliárd forinttal segíti. A lakossági hozzájárulás egymilliárd forint összegű, míg a nyíregyházi önkormányzat és a szennyvízkezelési szolgáltatást végző helyi cég, a Nyírségvíz Zrt. együtt közel 2 milliárd forint saját erővel járul az összeghez. A projektvezető szerint a beruházásnak tavasz végén, nyár elején indulni kellett volna, ha nincs a közbeszerzési vita.
Közbeszerzési vita: tovább csúszik a 13 milliárdos program
Közbeszerzési vita miatt tovább csúszik az Európai Unió közel 80 százalékos támogatásával tervezett, 13 milliárd forintos nyírségi szennyvíz-beruházási program megvalósítása - mondta Mikó Dániel projektvezető, a nyíregyházi önkormányzat tanácsnoka pénteken az MTI-nek.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.