A rehabilitációs foglalkoztatáshoz a cégeknek nyújtható támogatás három forrásból áll: a bértámogatásból, a költségkompenzációs támogatásból, valamint a rehabilitációs költségtámogatásból. A megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató munkáltatóknak akkreditáltatniuk kell magukat, ennek célja a foglalkoztatási rehabilitációs tevékenység szabályainak, valamint azoknak a feltételeknek és szabályoknak a meghatározása, amelyeket az állam elvár a munkavégzéshez nyújtott támogatás fejében, olvasható a HR Portálon. Augusztus végén felfüggesztették az új akkreditációs, és bértámogatási kérelmek befogadását, mivel a kötelezettségvállalások meghaladták a költségvetésben rendelkezésre álló összeget - mondta Czomba Sándor a Fidesz képviselője hozzátéve az elmúlt hónapokban emiatt több mint 3 ezer megváltozott munkaképességű embert bocsátottak el elsősorban költségkompenzációt alkalmazó cégek.
Az ellenzéki politikus szerint nem elegendő az a 45 milliárd forint, amelyet a 2010-es költségvetésben a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására szánnak.
Vécsi István (MSZP) szerint a stratégia fő célja az kell, hogy legyen, hogy a 30 ezer megváltozott munkaképességű foglalkoztatott munkája megmaradhasson, sőt bővüljön alkalmazásuk. Ha egy megváltozott munkaképességű kikerül a piacról, soha nem kerül vissza, ezért nagyobb a társadalmi felelősség - mondta Krőzser Károly, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal akkreditációs főosztályának vezetője.
Mennyi lesz a bértámogatás megváltozott munkaképességűek után?
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium egy olyan közép- és hosszú távú stratégiát dolgozott ki, amelynek fő célja a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának bővítése. Igaz, hogy a kormányzati stratégiában vannak támogatható elemek, azonban a Fidesz szerint, jelenleg az a fő kérdés, hogy hogyan élik túl a következő hónapokat a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.