A program kitörési lehetőséget jelent a piacképes ötlettel és kellő elszántsággal bíró közepes és kisvállalatok számára, de a szegmensben eddig egyáltalán nem általános elvárások teljesítésére is szükség lehet. A feltörekvő magyar középvállalatok - vagyis a 2-22 milliárd forint éves árbevételű, dinamikus növekedésre képes hazai cégek - nem teljesítenek rosszul a régiós összehasonlításban - mondta Bodor Kornél, a Deloitte Feltörekvő Középvállalatok Csoportjának vezetője.
A Deloitte - a pályázat eredményeként kiválasztott professzionális alapkezelők közül többeket ismervén - úgy látja, hogy a lebonyolításban részt vevő alapkezelők olyan gazdasági szereplők, amelyek a források elosztásán túl nemcsak a piacokhoz való hozzáférésben, hanem a náluk felhalmozott értékes menedzsment szaktudás átadásával is támogatni tudják az ígéretesnek tűnő jelölteket. A kockázati tőkeinjekció nyújtotta kiugrási lehetőség tehát adott, igaz, a siker érdekében a Jeremie-forrásokért versenyző cégeknek olyan elvárásokkal is szembe kell nézniük, amelyek a kkv-szegmensben mindeddig nem voltak általánosak. A kockázati tőkebefektetők mindenekelőtt átláthatóságot és megalapozott üzleti terveket várnak el a cégektől, ami a közepes és kisvállalatok nagy részét ma még felkészületlenül érheti - tette hozzá Kovács Domonkos, a Deloitte szakértője.
Melyek a legfontosabb elvárások?
A saját pénzüket (is) kockáztató alapok meggyőzésének egyik fontos eszköze, hogy a forrásokra pályázó vállalkozásokat pénzügyi-számviteli átláthatóság, rendezett adózás és általában is jogkövető magatartás jellemezze. Fontos a jól működő cégirányítás, de az ideális jelölteknek ezen felül határozott üzleti jövőképpel is rendelkezniük kell.
Ennek a határozott jövőképnek a központi eleme egy többéves, különféle eshetőségre is felkészülő üzleti terv, amelyben a vállalkozás pontosan be tudja mutatni a programban elnyert pénz felhasználásának módját, a cég saját termékei, szolgáltatásai kapcsán meghatározható versenyelőnyt, és a különböző üzleti forgatókönyvek, szcenáriók szerint várható növekedést. A fenti szempontok teljesülése a befektetőt segítheti döntésében, hiszen az alapkezelők általában konkrét megtérülési elvárásokkal közelítik meg a cégeket. A rendezett működés alapkövetelmény, már az indulásnál döntő szempont lehet ugyanakkor, hogy a kockázatitőke-forrásért versenyző vállalkozás mind a rendezett hátteret, mind saját üzleti elképzeléseit meggyőzően, profi módon prezentálni is tudja.
Az aspiránsoknak a befektetéskor (majd azt követően szinte folyamatosan) átláthatóan és érthetően kell bemutatniuk működésüket, terveiket és eredményeiket. Ez olyan mértékű átláthatóságot követel meg a cégektől, amely elvárás ma még nem mondható általánosnak a közép- és kisvállalati szegmensben. Mindez természetesen nem jelent leküzdhetetlen akadályt, hiszen azok a cégek, amelyek komolyan tervezik a Jeremie-alapból elnyerhető forrásokkal való építkezést, most még elkezdhetik a felkészülést.
Jeremie pályázat: mi kell a 40 milliárd forinthoz?
Sok a jó és piacképes ötlet, de az is igaz, hogy a hazai közepes vállalkozások nagy részénél ma még hiányzik a professzionális vállalatirányítási gyakorlat, például a kontrolling konzekvens alkalmazása. A 2010 januárjától megnyíló, a magántőke-befektetők tőkehozzájárulásával 40 milliárd forintot meghaladó keretösszegű Jeremie-pályázat a kockázatitőke-finanszírozás szempontjából mindeddig alulreprezentált vállalati szegmensre fókuszál.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.