A bizottság a tanács múlt évi jelentését tárgyalta. Ezzel kapcsolatban emelte ki az elnök, hogy a tárgyalásos eljárások 50 százalékos aránya túl magas, amit az EU a támogatások során többször kifogásolt. Van példa a támogatás emiatti felfüggesztésére és csökkentésére is.
Tavaly a közbeszerzési jogorvoslatok száma az előző évi 750-ről 600-ra csökkent. Ezek 40 százalékában állapított meg a Közbeszerzési Döntőbizottság jogsértést, 130 esetben pedig magát az eljárást semmisítette meg. Az elnök kiemelte, hogy jövő év elejétől ha jogorvoslat indul, akkor az első fokú eljárás befejezéséig nem lehet megkötni a szerződést a nyertes ajánlattevővel.
A közbeszerzési törvény múlt évi módosításának lényegét ismertetve Berényi Lajos az adminisztráció csökkentését emelte ki. Példaként említette azt, hogy valamennyi igazolást csak a nyertes ajánlattevőnek kell benyújtania. A jövő év közepétől pedig elektronikussá válik a közbeszerzési eljárás.
A költségvetési bizottság kormánypárti többséggel, az ellenzék tartózkodása mellett 16:12 arányban általános vitára alkalmasnak tartotta a Közbeszerzési Tanács múlt évi beszámolóját. Ugyanezzel az aránnyal kerül a plénum elé a beszámolót elfogadó határozati javaslat is.
Közbeszerzések: kevés kkv pályázik
A múlt évben 100 milliárd forinttal 1 400 milliárdra csökkent a közbeszerzések értéke, ebből a kis- és közepes vállalkozások (kkv) aránya 40 százalék, amelynek el kellene érnie a teljes érték felét - mondta Berényi Lajos, a Közbeszerzések Tanácsának elnöke kedden a parlament költségvetési bizottsága előtt.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.