A külföldi telephelyen végzett tevékenységből származó adóalaprész definíciója értelmében az iparűzésiadóalap-megosztási szabályokat kell figyelembe venni az adóalaprész meghatározásakor. Egy – a helyi iparűzési adóbevallással kapcsolatos – korábbi hiányosságot is pótol a szóban forgó törvényjavaslat. A bevallást forintban kell elkészíteni, de a helyi adókról szóló törvény (Htv.) eddig nem szabályozta, hogy a könyvvezetést külföldi devizában végzőknek melyik napon érvényes árfolyamot kell figyelembe venniük az iparűzési adóbevallás elkészítésekor. A jelenlegi törvényjavaslat ezt is pontosítja összhangban a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvényben foglaltakkal, azaz az adóév utolsó napján érvényes MNB középárfolyamot kell alkalmazni.
Az idén júniusban elfogadott javaslat szerint a helyi önkormányzatoknak csak három munkanap állt volna rendelkezésükre, hogy az adótartozásra vonatkozó fizetési könnyítésre, illetve mérséklésre vonatkozó kérelmek engedélyezéséről az állami adóhatóságot értesítsék. A várható módosítás értelmében öt munkanapjuk lesz erre.
Új rendelkezés, hogy a helyi adóügyekben, illetve az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó más ügyekben a felügyeleti intézkedés keretében eljáró felettes hatóság a megtámadott határozatot akár az adózó terhére is megváltoztathatja. Az így hozott határozat ellen lehetőségük lesz az adózóknak bírósági felülvizsgálatot kezdeményezni.
Iparűzési adó: nem vonható le az adóalapból januártól
A közteherviselés átalakítását célzó, júniusban elfogadott törvényjavaslat szerint minden külföldi telephelyen végzett tevékenységből származó "iparűzési adóalapot eredményező rész" mentesül az iparűzési adófizetési kötelezettség alól Magyarországon január 1-jétől. A jelenleg elfogadásra váró legújabb törvényjavaslat egyebek között pontosítja az iparűzési adóalapmentes rész fogalmát - ismerteti a PricewaterhouseCoopers (PwC) hírlevele.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.