„Magyarország a globális skálán tekintve egyértelműen a magasabb adókategóriába tartozik, ez elkerülhetetlenül akadályt jelent az ország versenyképességében” – mondja a jelenséggel kapcsolatban Mike Glover, a magyarországi KPMG adótanácsadó részlegének vezetője. A KPMG Személyi jövedelemadó és társadalombiztosítási járulékok vizsgálata 2009 című tanulmányának eredményei szerint a legmagasabb átlagos személyi jövedelemadó kulcsa világszerte 0,3 százalékkal, azaz a 2008-as 29,2 százalékról a 2009-ben mért 28,9 százalékra esett vissza. Egyes országok azonban már tervbe vették, hogy a legmagasabb jövedelműeknél megemelik a személyi jövedelemadó kulcsát, míg más országok egyelőre csak vizsgálják ennek lehetőségét a legfrissebb költségvetés és a kirótt adók tükrében.
" Magyarországon a foglalkoztatást terhelő magas társadalombiztosítási járulékok bizonyulnak az egyik olyan kulcstényezőnek, ami miatt a kis- és középvállalkozások alacsonyabb árbevételt tüntetnek fel” - vélekedik Glover. „A HR-szakemberektől mostanában azt kérik, hogy értékeljék át a nemzetközi kiküldetési programokhoz kapcsolódó költségeket, mivel a személyi jövedelemadó-kulcsok fontos szempontként merülnek fel a kiküldetés helyének eldöntésekor” - nyilatkozik Garnon. „A jelölteknek azzal is tisztában kell lenniük, hogy a különböző adók hogyan hatnak a jövedelmükre otthon és külföldön.” A magas jövedelműek általában rendelkeznek kellő tehetséggel és végzettséggel, hogy alacsonyabb személyi jövedelemadót kirovó és képzett szakembereket kereső országokba települjenek át, tehát a személyi jövedelemadó terén bekövetkező változás hatással lehet a globális munkaerő mobilitására is – olvasható a KPMG közleményében.
A cikk folytatása az Adózónán olvasható.
Magas adókulcsok miatt egyre alacsonyabb a cégek árbevétele
A KPMG felmérése szerint véget érhet a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok terén az elmúlt hét évben tapasztalt globális csökkenés. Ennek oka a költségvetési és gazdaságélénkítő források iránti megnövekedett kormányzati igény. A változás hatással lehet a nemzetközi kiküldetési programokra és a jövőbeni globális munkaerő mobilitási trendekre is.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.