A megkérdezett 700 vállalkozás 87%-a nyilatkozott úgy, hogy hatással volt cége működésére a recesszió, közülük is leginkább a kereskedelmi cégek működését befolyásolta (93%), legkevésbé pedig a mezőgazdasági vállalkozásokra volt hatással (59%).
A mikro-, kis- és középvállalkozások mintegy kétharmada (64%) vezetett be megszorító intézkedéseket a válság hatására, amelyek közül a költségek csökkentése volt a leginkább jellemző (56%). Második helyen a leépítéseket, elbocsátásokat alkalmazták a cégek (47%), amelyet a beruházások elhalasztására vonatkozó döntések követtek (42%). A cégek 28%-a csökkentette a béreket és egyéb juttatásokat, és minden ötödik vállalkozásnál léptettek érvénybe rövidebb munkaidőt.
Bár a cégek többsége (70%) úgy véli, hogy a válság még nem érte el mélypontját, ennek ellenére csupán a megkérdezettek 36%-a számít saját cége helyzetének romlására az elkövetkezendő egy évben. Tizenhét százalékuk kifejezetten javulást vár, míg legnagyobb arányban (46%) stagnálást prognosztizálnak. Arra a kérdésre, hogy mennyire tartják valószínűnek, hogy cégük egy év múlva is működni fog, a vállalkozások 85%-a mondott igent.
Megszorító intézkedések és forgalomvisszaesés a kkv-knál
A tavaly ősz óta tartó gazdasági recesszió hatására a vállalkozások kétharmada vezetett be költségcsökkentő intézkedéseket. A kkv-k közül a kereskedelmi cégek érezték meg legjobban a válságot, és leginkább a forgalom visszaesése volt hatással a vállalkozások működésére – derült kit a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi, második negyedéves eredményéből.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.