A minisztérium tájékoztatása szerint az államtitkár a vállalkozóknak beszámolt arról, hogy a 2009-2010-es periódusban 1 400 milliárd forint finanszírozási forrás áll a hazai vállalkozások rendelkezésére, amelyből már jelenleg is hozzáférhető több mint 560 milliárd. Emellett a kormány 2.100 milliárd forintos beruházás-élénkítő csomagot indított el az építőipar, informatika, valamint a gépbeszerzés területén.
Az NFGM tájékoztatása szerint az Európai Bizottság engedélyére vár az uniós források átcsoportosítása. Ennek köszönhetően a korábbi 17 százalékról mintegy 33 százalékra nő a vállalkozásoknak szóló támogatások aránya - áll a tárca közleményében.
A dokumentum szerint az építőiparban is előrelépésekről lehet beszámolni az utóbbi időszakban, hétfőn várhatóan elfogadják a lánctartozások megakadályozásáról szóló törvényjavaslatot.
A kormány egyik legfontosabb rövid távú feladata a lehető legtöbb munkahely megmentése. Az NFGM közleménye szerint a piac átmeneti visszaesésére, a túlélésre az a leghatékonyabb konstrukció, ha kialakítják Magyarországon a munkaidő-csökkentés kereteit. Ezzel kettős hatást lehet elérni: a piaci kereslethez hozzá lehet igazítani a cég működését elbocsátások nélkül, a kieső napon pedig munkában tarthatóak az emberek azzal, hogy képzésen vesznek részt.
Ilyen munkahelymegtartó intézkedés az a 4+1 program, amelynek 30 milliárd forint keretösszeggel történő elindításáról még februárban döntött a kormány. A program kkv-knak szóló, 20 milliárd forintos keretösszegű részét 2009. május 15-én írták alá, a nagyvállalkozásokat támogató további 10 milliárd forintos keret pedig a közeljövőben fog megnyílni - közölte az NFGM.
Adó és járulék: 400 milliárddal több marad a vállalkozásoknál
Jövőre 400 milliárd forinttal több pénz marad a vállalkozásoknál az adó- és járulékterhek csökkentésének köszönhetően - közölte a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) azzal kapcsolatban, hogy Varju László, a tárca államtitkára pénteken Szolnokon részt vett egy vállalkozóknak rendezett fórumon.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.