Eddig 26 vizsgálatot indított az APEH az online piactereken értékesítők ellenőrzésére, ezek egyelőre nem zárultak le. Az idén kiemelt lesz ez a terület, leginkább azért, mert egyre nagyobb a netes piac - írja a lap. Emellett az adóhatósághoz egyre több olyan bejelentés érkezett, amelyben egy-egy kereskedő tevékenységével kapcsolatos adóelkerülésről volt szó.
A jövedelemadó-törvény szerint ha az ingó vagyontárgyak értékesítéséből származó jövedelem éves szinten nem éri el az ötvenezer forintot, nem kell adót fizetni, ha meghaladja ezt az összeget, akkor 25 százalékos adó terheli az eladásból származó jövedelmet. Ez azonban csak az eseti jellegű ügyletekre vonatkozik, vagyis ha üzletszerűen ad el egy magánszemély ingó vagyontárgyakat, akkor egyéb jövedelem címén az adótábla szerint, praktikusan 36 százalékkal adózik. Valószínűleg a legtöbb szabálytalanság ebből a körből kerül majd ki, mert általában nem jellemző, hogy a magánszemélyek az ilyen típusú jövedelmeiket bevallják.
Az APEH rászáll az internetre
Kiemelt figyelmet kap az idén az adóhatósági ellenőrzések során az internetes kereskedelem - írja a Napi Gazdaság.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.