A múlt évi tevékenységről szóló beszámolót kiegészítve az MKIK elnöke elmondta: az eddigi információk szerint 2010 az első olyan év lehet, amikor a vállalkozások terhei közvetlenül ugyan nem emelkednek, de az állami elvonás magas aránya, a kieső vállalati jövedelem miatt nem is mérséklődnek jövőre.
Parragh László utalt arra, hogy az idén a vállalkozások számára egy 6 százalékos fogyasztáscsökkenés 850 milliárd forint bevételkiesést, a megnövekedett kamatteher 300-400 milliárd többletkiadást jelent, ezek 10 százalékos kiesést jelentenek majd a cégek jövedelméből.
A kamara elnöke szerint a kormánynak a gazdaság dinamizálásával is foglalkoznia kellene, mivel az eddigi gazdaságélénkítő bejelentések - az 1 800 milliárd forint építőipari megrendelés, az 1 400 milliárd forintos vállalkozást támogató csomag - eredményei nem látszanak.
A küldöttgyűlésen a kamara vezetői tiltakoztak az ellen, hogy a kormány javaslatára az országgyűlés a legutóbbi adótörvény módosításkor a szakképzést kedvezőtlenül érintő változást vezetett be. A küldöttgyűlés határozatot fogadott el, amelyben megbízta az elnökséget, hogy érjen el változást a szakképzés szabályozásának megváltoztatásában.
Parragh László szerint, ha a kormány nem veszi figyelembe a gazdaság szereplőinek véleményét a szakképzés szabályozásáról, akkor nem lehet érdemi párbeszédről, egyeztetésről beszélni, és a gazdaság szereplőinek arculcsapását jelentené. A beszámolóban Parragh László kiemelte, hogy továbbra is sikeres a vállalkozások likviditását segítő Széchenyi Kártya konstrukció. Az indulás óta eddig 111 ezer vállalkozás igényelt Széchenyi Kártyát, a kihelyezett hitel nagysága 575 milliárd forint.
A küldöttgyűlésen a magyar kormány nem képviseltette magát, és ennek kapcsán több küldött is megfogalmazta: nagy baj, hogy a kormányt nem érdekli a magyar gazdaság szereplőinek véleménye, nem kívánnak szembesülni a gazdasági valósággal, miközben a Magyarországon működő vegyes kamarák különböző rendezvényein rendszeresen részt vesznek.
MKIK: a jövő évi adójavaslat nem hoz érdemi csökkentést
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) számítása szerint az eddig megismert jövő évi adójavaslat összességében nem hoz érdemi adóteher-csökkenést a vállalkozások számára - mondta Parragh László elnök, a kamara küldöttgyűlésen Budapesten.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.