Kedden délelőttig 2,4 millió (0853-as) szja bevallás érkezett be az adóhatósághoz - közölte az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH). Ezekből a 2,2 millió darab hibátlan bevallást már könyvelték, 140 ezer még feldolgozásra vár, 63 ezer darab pedig javításra szorul. Sokan az idén is utolsó pillanatig várnak a bevallás elkészítésével, a korábbi tapasztalatok szerint szerdán még 600-700 ezer bevallás várható.
A határidőt érdemes betartani, mert arra magánszemélyre, aki késlekedik, és nem menti ki magát, 200 ezer forintig terjedő mulasztási bírságot szabhat ki az APEH. A pontos kitöltésre is célszerű figyelni, mert a hibás bevallás a jogszabály szerint 20 ezer forint mulasztási bírsággal sújtható.
A papíralapú bevallásnál gyakori hiba, hogy az adózó nem írja alá a bevallást vagy "elírja" az adóazonosító számot - márpedig ilyenkor a bevallás hibásnak minősül, függetlenül attól, hogy számszakilag tökéletesen töltötték ki. Sokan a bevallás főlapján elfelejtik megjelölni, hogy a visszaigényelhető összeget vissza szeretnék kérni.
Figyelni kell arra is, hogy a kifizető által levont adóelőleget a megfelelő sorba írjuk be, ne saját kötelezettségként, hanem a kifizető által levont adóelőlegként, különben a bevallás szerint fizetési kötelezettség keletkezhet.
Az önkéntes kölcsönös biztosító pénztári kedvezmény esetében arra kell ügyelni, hogy ne saját folyószámlánk számát, hanem a pénztárét tüntessük fel az utalás helyeként. Többen elfeledkeznek különadó fizetési kötelezettségük bevallásáról is. Az utóbbi két hibát egyébként csak azok követhetik el, akik nem az adóhatóság internetes programjával készítik el bevallásukat, a kitöltő program ugyanis ilyen esetekben figyelmezteti az adózót.
Ha valakinek gondot okoz az adó befizetése, és szja tartozása nem haladja meg a 100 ezer forintot, az idei évtől a bevallásban kérheti annak legfeljebb négy egyenlő részletben történő pótlékmentes megfizetését; ha valakinek ennél hosszabb időre volna szüksége, azt külön kell kérnie.
Az szja 1+1 százalékáról rendelkező nyilatkozatok benyújtásának határideje is május 20-a. Az idén újdonság, hogy a célba érkező felajánlásokról az adóhatóság tájékoztatja a felajánlókat. A tájékoztatás kizárólag elektronikusan történik. Az a magánszemély is kaphat tájékoztatást, aki nem elektronikusan nyújtotta be a bevallását, ha ezt külön kéri, és legkésőbb a tájékoztatás elküldéséig az okmányirodánál regisztráltatja magát.
Szerdán éjfélig lehet benyújtani az szja bevallásokat
Május 20-án, vagyis szerdán éjfélig lehet benyújtani a személyi jövedelemadó (szja) bevallásokat és rendelkezni az adó 1+1 százalékáról, s ez az adó megfizetésének határideje is. Az egyszerűsített bevallásokat is eddig kell visszaküldeni az adóhatóságnak. A határidőt érdemes betartani, mert a késlekedőkre mulasztási bírságot szabhat ki az adóhatóság.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.