A munkahelyteremtés érdekében a kormányzati programok mellett a vajdasági vezetés több önálló támogatást is ad, köztük készpénzt, kedvezményes hitelt, pályakezdő, és vissza nem térítendő támogatást. A szerbiai gazdaság számos előnyt kínál, hiszen egyrészt nagyon kedvező az adópolitika, másrészt a fennálló szabadkereskedelmi egyezmény Oroszországgal is nagy lehetőségeket tartogat.
Emellett a helyi önkormányzatok és a Vajdaság is külön programokat fogalmazott meg a befektetések ösztönzésére. Ilyen például, hogy 1300 euró támogatást kapnak az alkalmazott személyek után a munkahelyteremtők. Ösztönző programot dolgoztak ki a pályakezdők foglalkoztatására, külön program van a kedvezményes hitelekre, amelyek kamatterhei mindössze 3 százalékosak. A vajdasági kormány támogatja az új technológiát alkalmazókat, ők az eszközök egy részét vissza nem térítendő támogatásként kapják, a pénz másik részét kamatmentesen, termékek formájában fizethetik vissza. Ezek igénybevétele nem zárja ki a szerbiai állami szintről érkező támogatásokat - tette hozzá a Bojan Pajtic.
A vezető az MTI kérdésére válaszolva elmondta: a Vajdaságban már most is sok magyar befektető van, közülük a legnagyobb az OTP Bank, amely 200 millió eurót fektetett be Szerbiában. Jelenléte abból a szempontból is fontos, hogy jól ismerik a magyar befektetők, és szívesen dolgoznak együtt vele. A vajdasági agráriparban is vannak magyar érdekeltségek, illetve a közelmúltban egy magyar befektetővel írtak alá szándéknyilatkozatot egy wellnesz és spa központról Zentán. A projekt 4-8 millió euró értékű.
Garamhegyi Ábel külgazdasági kormánybiztos elmondta: a magyar vállalkozások szempontjából kifejezetten jó lehetőség a határon túli befektetés. A válsághelyzetben egyre inkább hangsúlyossá válik a régiós együttműködés - vélekedett. Hangsúlyozta: a befektetői érdeklődés nagy, kormányzati szinten pedig az a feladat, hogy megbízható, stabil, jogi, illetve üzleti környezetet biztosítsanak a vállalkozásoknak.
Készpénz, kedvezményes hitel magyar vállalkozóknak
A gazdasági válság arra ösztönöz, hogy határok nélkül, az erőket összefogva próbáljuk legyőzni a nehézségeket; a Vajdaság ennek elősegítésére számos lehetőséget kínál a befektetőknek - mondta Bojan Pajtic, a Vajdasági Végrehajtó Tanács elnöke az ITD Hungary által Szegeden, a magyar befektetőknek szervezett konferencia sajtótájékoztatóján.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.