A szakmai és pénzügyi lehetőségek a környezetvédelmi, valamint a megújuló energia szektornak címmel lezajlott konferencián az ügyvezető igazgató kiemelte: már évek óta kitűnően működnek a vállalatoknak nyújtott vissza nem térítendő támogatások, azonban a hitelezések terén jelentős nehézségekkel kell megküzdeniük a társaságoknak. Az MV elsősorban refinanszírozási hitelekkel próbál segíteni a vállalatoknak, mikrohitel, kis- és középvállalati hitel, valamint kockázati tőke hitel programja révén.
Alternatíva hagyományos hitelekre
Növelni kell a vállalatoknak nyújtott alternatív hitelek mértékét, és bővíteni azok formáit, mivel számos cég nem kap hagyományos banki hiteleket a jelenlegi válsághelyzetben - mondta el Zalán Helga a Magyar Vállalatfejlesztési Zrt. (MV) ügyvezető igazgatója, az ITD Hungary, az INNOSTART és TÉT alapítvány közös rendezvényén.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.