Milliárdok mentek el Szijjártóék magángépes utazásaira, feljelentést tett a Külügyminisztérium
Orbán Anita szerint a minisztérium volt vezetése még Bécsbe és Pozsonyba is különgéppel repült.
Épp dolgozik, a Közel-Keleten tárgyal.
Megkereste a Telex Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminisztert, miután Orbán Anita kedden közölte, hogy a Külügyminisztérium feljelentést tett a korábbi tárcavezető repülőgépes utazásai miatt.
A Nemzetbiztonsági Bizottság ugyan a hírek szerint nem érte el a nemrég a BYD autógyártóhoz igazolt Szijjártót, a lapnak viszont most küldött egy rövid választ, amiben megköszönte a megkeresést, majd közölte:
éppen dolgozik, már nem a politikában, hanem a nemzetközi vállalati szektorban. Jelenleg pedig fontos tárgyalásokat bonyolít a Közel-Keleten.
A jelenlegi külügyminiszter bejelentése szerint a tárca különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt tett feljelentést elődje, Szijjártó Péter és delegációja „rutinszerű” magánrepülő-, illetve honvédségikülöngép-használata miatt.
A miniszter hozzátette, ez annak ellenére történt, hogy a minisztérium belső szabályzata még csak nem is tartalmazza ezt az utazási lehetőséget, és az utazásokra kifejezetten a takarékosságot írja elő alapelvként.
Orbán Anita szerint a minisztérium volt vezetése még Bécsbe és Pozsonyba is különgéppel repült.
A hírre reagált kedden a Fidesz-frakció is, komolytalannak nevezve azt. A párt kiemelte, „példás hatékonysággal” szervezték Szijjártó külföldi útjait, a miniszter, ha kellett, éjjel ment és jött, napközben pedig tárgyalt, „egyetlen percet sem töltött feleslegesen külföldön, nem estek ki munkanapjai, a hivatalos programok után egyből hazatért, hogy végezze a munkáját”.
Szijjártó repüléseivel sokat foglalkozott a sajtó az elmúlt években. A tisztánlátást nehezítette, hogy tavaly még törvényt is módosított a kormány, hogy ne kelljen kiadniuk az utazások költségeit. Az Átlátszó például hiába nyert első- és másodfokon is pert, a Külügyminisztérium a Kúria ítélete ellenére sem adta ki az adatokat.
A Tisza-kormány megalakulása után azonban sorra kezdtek kiderülni a részletek. Velkey György László, a Külügyminisztérium államtitkára több számot is közölt, júliusban arról írt, hogy 4 év alatt 53 alkalommal béreltek magángépet a volt külügyminiszternek, amire összesen 4 865 701 595 forintot költöttek.
Nyitókép: Facebook / Szijjártó Péter
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.