“Valaki fölterjesztette hozzám” - mondta a kötcsei piknikre megérkezve Orbán Viktor volt miniszterelnök arra válaszul, hogy ő miért terjesztette kitüntetésre Vásárhelyi Jánost, a bicskei gyermekotthon utóbb szexuális bűncselekmények miatt elítélt vezetőjét.
A volt miniszterelnök azt állította: a Kötcsére történő visszatérésére utalt előző napi bejegyzésében, amelyben azt írta: „Visszatértem”.
Az elmúlt hetekről, amikor a magyar közéletben, politikai életben nem vett részt, a publikum csak a nyaralásain készült képekről tájékozódhatott felőle azt mondta: 16 év kormányzás után kellett a pihenés.
Orbán Viktor azt mondta, egyáltalán nincs meglepve Mándoki László kijelentése miatt. A sokak által NER-kedvencnek tartott Mándoki meglepő nyilatkozatot tett, miszerint:
valójában évek óta nem értett egyet az Orbán-kormány bizonyos álláspontjaival, és hálás azért, hogy a kormányváltás után Magyarország visszakerült a szabad Európába.
Mándokit nyilatkozata miatt számos fideszes prominens kritizálta.
Ami a jobboldal, illetve a Fidesz „mozaikszerű” újjáépítését illeti, Orbán szerint a jobboldal eddig is mozaikszerű volt.
A volt miniszterelnök a rövid nyilatkozat után már be is ment a rendezvény területére.