„A külügyminiszter nyilatkozatából a diplomáciai nyelvezet szabályai szerint az következik, hogy a kedden Magyarországról kiutasított tíz orosz diplomata valójában hírszerzői tevékenységet folytatott” – így kommentálta Orbán Anita lépését Rácz András Oroszország-szakértő, akit a közelmúltban neveztek ki a Magyar Külügyi Intézet kutatási és tudományos ügyekért felelős vezérigazgató-helyettesének.
Hozzátette, a „diplomáciai státusszal nem összeegyeztethető tevékenység” hagyományosan hírszerzői tevékenységet jelent, vagyis Magyarország olyan diplomatákat küld el, akik diplomáciai fedésben dolgozó hírszerzőként működtek Budapesten.
Rácz nem tudott pontos választ adni arra, hogy miért éppen most döntött így a magyar kormány, de felhívta rá a figyelmet, hogy az orosz-ukrán háború kezdete óta az Európai Unió tagállamaiból több mint 600, diplomáciai fedésben dolgozó orosz hírszerzőt utasítottak ki. „Ilyen értelemben ez a (…) kiutasítás azt jelenti, hogy Magyarország gyakorlatilag csatlakozik az európai uniós szövetségesekhez abban a tevékenységben, hogy csökkentse az Oroszországi Föderáció hírszerző kapacitásait az Európai Unió és a NATO tagországainak területén” – tette hozzá Rácz András.
Orbán Anita keddi közleményére gyorsan reagált az orosz külügyminisztérium is, Marija Zaharova közölte, a budapesti oroszellenes lobbira „kemény és fájdalmas válasz” érkezik majd.
Nyitókép: HVG / Reviczky Zsolt.