Mészáros Lőrincék reptetése a volt osztrák pénzügyminiszterhez köthető
Andreas Staribacher mostanság keleti rezsimek oligarcháinak kiszolgálásában jeleskedik.
A Bombardier Global 7500 Bécsből indult, majd oda is érkezett vissza.
Az Átlátszó értesülései szerint az éppen nagy változásokat megélő Duna Aszfalt tulajdonosa három napot töltött a feleségével Mauritiuson. A házaspár azzal az OE-IAV lajstromjelű Bombardier Global 7500-as repülőgéppel utazott, amelyről korábban megállapították, hogy gyanúsan együtt mozog a NER-hez köthető luxusjachtokkal.
Egy korábbi cikkük szerint a repülőgép üzembentartója az AXIS Aviation Austria GmbH, de az adatlapján szerepel egy másik osztrák cég, a Norvia GmbH is – utóbbi tulajdonviszonyainak vizsgálata közben ismerős cégnevekre és személyre bukkantak, a repülőt bérbeadó vállalkozás ugyanis Andreas Staribacherhez, egykori osztrák pénzügyminiszterhez köthető, akin keresztül állításuk szerint bonyolult módon, de el lehet jutni Szíjj Lászlóhoz.
Andreas Staribacher mostanság keleti rezsimek oligarcháinak kiszolgálásában jeleskedik.
A repülő augusztus 23-án, kora reggel indult útnak Bécsből Budapestre, majd érkezés után alig egy órával később újra a levegőbe emelkedett, és később a tőlünk 8500 kilométerre fekvő Mauritius szigetén landolt. Ami a visszautat illeti, a Bombardier Global 7500-as augusztus 26-án reggel szállt fel, és kora este érkezett meg Budapestre, hogy aztán visszarepüljön Bécsbe.
Az Átlátszó egyik olvasójának beszámolója és fotói szerint Szíjj Lászlót és a feleségét a a budapesti reptéren egy Mercedes-Benz S 680 Maybach várta. Az autó forgalmi rendszáma alapján kikereshető adatok szerint a 2021-es gyártású, Magyarországon 2022 elején üzembe helyezett jármű az első tulajdonosát szolgálja. A konkrét modell hivatalos magyarországi alapára bruttó 81,97 millió forint volt, de ha több extrával is rendelkezik, akkor vételára elérheti akár a százmillió forintot is.
A rövid vakáció egy 20 órás repülőúttal és az egyik repülős oldal cikke alapján óránként 13 737 dolláros tulajdonosi repülőgép-költséggel számolva elérhette a 274 740 dollárt, vagy 86,2 millió forintot.
Nyitókép: A Reliance Aviation Bombardier Global 7500-as gépe. Fotó: AFP / NurPhoto / Urbanandsport / JoanValls
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.