Trombitás Kristóf trágár módon szidta Mészárost és Tiborczot a mandineres felmondások miatt

A volt megafonos influenszer számonkérte a milliárdosokon, mit csinálnak a vagyonukkal.

  • HVG

A polgári Magyarországnak arra nincs ereje és pénze, hogy mandineres kollégák ne maradjanak állás nélkül. Szégyelld magad, Mészáros, Tiborcz etc. mi a f…t csináltál a pénzeddel, lumpen g… – írta Trombitás Kristóf a Facebookon hétfőn, megszólítva a NER milliárdosait.

Azok után fakadt ki az egykori megafonos influenszer, hogy Kohán Mátyás (Kacsoh Dániellel és Lentulai Krisztiánnal karöltve) felmondott a Mandinernél, és arról számolt be, hogy egy jobboldali újságot akarnak létrehozni, „olvasók, kis- és nagybefektetők partnersége mellett”. Júniusban a Mandinernél 60 embernek mondtak fel, 48-an maradtak.

Trombitás korábban dolgozott szinte az összes Fidesz-közeli lapnál. Volt a köztévénél, a Hír TV-nél, a Pesti TV-nél, illetve a PestiSrácoknál is. Június végén azzal került be a hírekbe, hogy bejelentette, visszavonul, majd pár órára rá közölte, hogy csak viccelt.

A megszólítottak közül a Forbes legfrissebb gazdaglistája szerint Mészáros Lőrincnek 1604 milliárd forintos, míg Tiborcz Istvánnak, a volt miniszterelnök vejének 193,9 milliárd forintos vagyona van.

Nyitóképünkön Trombitás Kristóf. Fotó: MTVA / YouTube

Hozzászólások
hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.