Magyar Péter: Eddig 31 nagyfogyasztó jelentett be áramkorlátozást
A tervezett megtakarítás csaknem harmadát-felét már összehozták a nagyfogyasztók, de még érkeznek a felajánlások.
A Karmelita és a Citadella is elsötétül.
A jelenlegi energiahelyzetre való tekintettel lekapcsolják a Parlament díszkivilágítását – közölte Hallerné Nagy Anikó, az Országgyűlés elnöki feladatait ellátó alelnöke pénteken Facebook-bejegyzésében.
Úgy fogalmazott, kiveszik a részüket az energiatakarékosságból, és működésük során fokozott figyelmet fordítanak a tudatos, takarékos energiahasználatra.
Hétfőig fokozatosan leállítják a budai Vár épületeinek díszkivilágítását is – közölte a közlekedési és beruházási miniszter péntek este a kritikus energiahelyzet kapcsán a Facebook-oldalán. Vitézy Dávid azt írta: a Várkapitánysághoz tartozó épületek díszkivilágításának lekapcsolására kérte fel a társaság vezetését.
A világítást addig nem kapcsolják vissza, amíg ez indokolatlan többletterhelést jelentene a villamosenergia-rendszer számára – fogalmazott, jelezve: ez érinti a Karmelita épületét, a Szociális és Családügyi Minisztérium épületét, a Citadellát is.
A tervezett megtakarítás csaknem harmadát-felét már összehozták a nagyfogyasztók, de még érkeznek a felajánlások.
Nyitóképünkön a Parlament. Fotó: HVG/Túry Gergely.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.