Amikor a duguláselhárítók fenyegetőztek azzal, hogy telenyomják purhabbal a lefolyót
A fogyasztói tudatosság fontosságára figyelmeztet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége.
Bár a banda tagjait letartóztatták, a bíróság döntése alapján újra szabad emberek.
Pest megyei nyomozók július elején fogták el egy bűnszervezet tagjait, akik duguláselhárítóként a gyanú szerint a szolgáltatás árának többszörösét számlázták ki az ügyfeleiknek.
A rendőrség akkor azt kérte, hogy jelentkezzenek azok, akik 2025-ben vagy 2026-ban duguláselhárítást rendeltek meg a kidugitlak.hu oldalon vagy telefonon keresztül, majd elektronikus úton irreálisan magas összegű számlát kaptak.
Volt egy pár, akiktől 600 ezer forintot kértek a munkáért, és ragaszkodtak az azonnali fizetéshez. Amikor az ügyfelek rájöttek, hogy átverték őket, hiába próbálták velük felvenni a kapcsolatot, nem sikerült visszakapniuk a pénzüket. Ezután feljelentést tettek, és kiderült, mások is hasonlóan jártak.
Az RTL Híradó szerint míg július elején még 35 eset miatt hallgatták a bűnbanda három tagját, a felhívás óta eltelt két hétben majdnem kétszáz bejelentés érkezett. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja, hogy ezek összefüggésbe hozhatóak az üggyel.
Mindeközben a csalással gyanúsított banda tagjai fellebbeztek a letartóztatásukról szóló döntés ellen, és másodfokú bíróság a napokban szabadlábra helyezte őket.
Hasonló átverésre máshol is volt példa az országban, 2025 őszén debreceni nyomozók azonosítottak három olyan férfit, akik duguláselhárítóként több millió forintot csaltak ki áldozataiktól. A szélhámos szakemberek néha megpróbálták annak látszatát kelteni, hogy csinálnak is valamit, de legtöbbször erre sem vették a fáradságot, viszont különféle okokra hivatkozva a korábban megbeszélt munkadíjak 10-20-szorosát kérték el.
A fogyasztói tudatosság fontosságára figyelmeztet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége.
Nyitókép: Magyar Rendőrség
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.