15 évvel előbb szabadulhat a móri mészáros társa
Az elkövető a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának Hivatalához fordult, ahol befogadták a kérelmét, amely a büntetés hosszának csökkentését célozta meg.
„Tudok államtitkokat is, amiről soha életemben nem fogok beszélni” - vallja az egykori rendőrségi szóvivő.
Interjút készített a Blikk Garamvölgyi Lászlóval, a rendőrség hajdani szóvivőjével és a Hogyan halt meg József Attila? című bestseller szerzőjével.
Garamvölgyi új minőségében, a rendőrség főkapitányi kommunikációs főtanácsadójaként nyilatkozott a lapnak.
A rendőri kommunikációban nem lehet hírzárlat. A titkolózás hiba, hiszen a jó újságírók elől - pláne a mai digitális, bekamerázott, mobil telefonnal közvetített, közösségi oldalakon élő világban - nem lehet eltitkolni a híreket. A rendőrség kommunikátorainak információkat kell adniuk, olyat és annyit amennyit az adott ügy, a nyomozás érdeke megkíván, a sajtó minden megkeresésére, nem várakoztatva a média képviselőit
– vallja az egykori szóvivő, aki az emlékidézésben a móri mészárlásig is eljutott.
Emlékezetes ügy volt a móri mészárlás 2002-ben, amikor 320 percet szerepeltem pár nap alatt a képernyőkön. Az volt egyébként a rendőrségi kommunikáció állatorvosi lova, a létező minden hibával, de egy szóvivő ott is csak azt mondhatta, amiről parancsba kapta, hogy beszélnie kell. Emlékezetes kommunikáció volt az 1995-ös halálkamion ügye, a 2006-os zavargások ügye, amikor egy huzamban majd két hónapon át napi kommunikáció volt, a 2007-es Zsanett ügy, ami nagyon sokat rontott a rendőrség megítélésén.
Az elkövető a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának Hivatalához fordult, ahol befogadták a kérelmét, amely a büntetés hosszának csökkentését célozta meg.
Új szerepéről a nyugalmazott dandártábornok annyit mondott:
Rendőrként ezekről az ügyekről is, parancsot teljesítve csak azt mondtam el, amit elmondhattam a nyomozás érdekében. Mert az nem kommunikáció, hogy nem mondunk semmit. Ugyanakkor tudok államtitkokat is, amiről soha életemben nem fogok beszélni, baráti körben sem, nem hogy kommunikációsként. Ezt az elvet fogom követni az új megbízatásomnál is, ezek alapelemek a rendőrségi kommunikációban, amiből nem lehet, nem fogok engedni. Működőképes, modern, napra kész, friss, ugyanakkor a rendőrségi kommunikáció legjobb időszakait, tradícióit visszaidéző kommunikációra van szükség, remélem ebben jó tanácsokkal támogathatom Mecser Tamás dandártábornokot, országos főkapitányt, illetve magát a rendőrséget.
A CBA is forgalmazza Garamvölgyi László új könyvét, miközben a volt rendőrségi szóvivő éppen egy olyan testületnek a kommunikációs igazgatója, amely a szóban forgó üzletlánccal működik együtt egy bűnmegelőzési programban. A CBA szerint a kettő között nincs összefüggés.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.