Állami cégnél kapott munkát a Nemzeti Védelmi Szolgálat leváltott főigazgatója
A volt TEK-es Hajdu János egyik helyetteséből pedig megyei rendőrkapitány lett.
A miniszterelnök szerint az NKA-támogatásokat kiutaló minisztérium egykori vezetője néhány napig még megpróbálhat bebújni az általa utasított beosztottjai mögé.
A héten az NKA-botrány hetedik gyanúsítottját is letartóztatták, a Telex értesülései szerint Hankó Balázs egykori kabinetfőnökéről, Konczos Nóráról van szó. A volt kulturális és innovációs miniszter közvetlen munkatársát különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével gyanúsítják.
Az NKA-ügy a Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiuma által 2024 decemberétől megítélt támogatások miatt indult. Az ügyészség megalapozott gyanúja szerint az NKA döntéshozó testülete a hatáskörét túllépve, a törvényi előírások és a belső szabályzatok megsértésével 1079 támogatásról döntött, összesen több mint 17 milliárd forint értékben. A támogatások listája csak idén áprilisban került nyilvánosságra, ezt követően hűtlen kezelés és költségvetési csalás gyanúja miatt indult nyomozás. Júniusban hat, a pályázatok elbírálásában részt vevő tisztviselőt vettek őrizetbe, majd helyeztek letartóztatásba.
Péntek délelőtt Magyar Péter miniszterelnök is üzent a volt miniszternek Facebook-oldalán. Mint írta, Hankó Balázs néhány napig még megpróbálhat bebújni az általa utasított beosztottjai mögé, de a tettei következményét senki nem kerülheti el.
„A Tisza közösségének eközben arra is figyelnie kell, hogy a maffia másod- és harmadrendű kiszolgálói ne tudjanak átzsilipelni. Ez hitelességi kérdés. A rendszerváltás hitelességének a kérdése” – tette hozzá.
A volt TEK-es Hajdu János egyik helyetteséből pedig megyei rendőrkapitány lett.
A 24.hu éppen ma írt arról, hogy Hankó Balázs minisztériuma még az elveszített választások után is milliárdos támogatásokat osztogatott a Fideszhez közeli szervezeteknek.
A Fidesz közleményében politikailag motiváltnak és koncepciósnak nevezték az eljárásokat, és felszólították a hatóságokat, hogy szüntessék meg azokat, valamint helyezzék szabadlábra a letartóztatottakat. A héten a párt Lendvay utcai székházában is megjelentek a nyomozók, és szervereket foglaltak le.
Frissítés: Magyar Péter bejelentésére reagálva a Fidesz úgy reagált, a miniszterelnök már „nem is titkolja, hogy átvette a nyomozóhatóság és az ügyészség irányítását”. „ A miniszterelnök önkényes eljárása, amellyel bűnüldöző hatóságoknak ad politikai utasítást, bűncselekmény, amely nem maradhat következmények nélkül” - tették hozzá.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.