A hétvégére visszatérhet a kánikula
Az elkövetkezendő napokban azért záporokkal és zivatarokkal is számolhatunk.
A nappali csúcshőmérséklet 22 és 27 fok között várható.
Pénteken nagyrészt napos idő lesz, de az ország északkeleti harmadában előfordulhat zápor és zivatar – írja előrejelzésében a HungaroMet.
A nap folyamán az északi, északnyugati szél ismét nagy területen megerősödik. A csúcshőmérséklet 22 és 27 fok között várható, késő estére pedig 14 és 20 fok közé hűl le a levegő.
A várható zivatarok miatt elsőfokú veszélyjelzést adtak ki az alábbi megyékre:

Az elkövetkezendő napokban azért záporokkal és zivatarokkal is számolhatunk.
Nyitókép forrása: HungaroMet
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.