Hadházy: Az Integritás Hatóság és a NAV is vizsgálja a Gondosóra-ügyet
Hadházy Ákos szerint a NAV először elutasította a feljelentését, de a panasza után mégis nyomozást indítottak.
A 65 év felettieket segítő projektet az Orbán-kormány indította 2022-ben.
„Jelenleg a projekt felülvizsgálat alatt áll, újra fogjuk tervezni” – közölte a Szociális és Családügyi Minisztérium a Telex megkeresésére.
A Gondosóra programot 2022-ben indította az Orbán-kormány, és szinte csak uniós forrásokból, kezdetben nagyjából 108 milliárd forintból fedezték a költségeket.
A programra a regisztrációt követően minden 65 év feletti jogosult, ehhez a személyi igazolvány és a lakcímkártya adatait, valamint egy e-mail-címet kell megadni. Ezt követően az állam postázza az eszközt, amely segítségével egy gombnyomással lehet segítséget hívni vészhelyzet, egészségügyi probléma esetén. Az előző kormányzat szerint csaknem egymillióan igényeltek Gondosórát.
Hadházy Ákos szerint a NAV először elutasította a feljelentését, de a panasza után mégis nyomozást indítottak.
Azt Hadházy Ákostól lehet tudni, hogy a projektet 2025 eleje óta az Integritás Hatóság és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is vizsgálja. Hadházy akkor még országgyűlési képviselőként azt írta: azután tett feljelentést, illetve bejelentést, hogy egy birtokába került dokumentum szerint „nem a távol-keleti gyártótól, hanem egy titokzatos dubaji cégen keresztül futtatva, 54 dollárért (kb. 21 ezer forint) veszi a 4iG ezeket a folyton lemerülő kütyüket”. Csakhogy a másfél millió Gondosórára összesen 107 milliárd forintnyi EU-s támogatást költenek el, tehát készülékenként 71 ezer forintot – állította.
A programot ráadásul propagandacélokra is felhasználta Orbán Viktor kormánya: az idei választási kampány elején például a postázott Gondosórák mellett elhelyeztek egy kiadványt is, amelyen Orbán fényképe mellett az állt: „A nyugdíjasok helyzete számunkra becsületbeli ügy.”
Nem ez az első alkalom, hogy propagandacélokra használják a programot.
Nyitókép: MTI / Balázs Attila
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.