„Soha nem felejtem el Gulyásnak azt az embertelen és gerinctelen kommunikációt, ahogy a Szőlő utcai gyerekekről és a Fóti Gyermekotthon lakóiról nyilatkozott. Ahogy kriminalizálta és dehumanizálta őket. Gerinctelen szavak és gondolatok egy bukott rendszer szolgálatába állítva. Gratulálok, Gergő! Sokáig bírtad gerinc nélkül talpon” – írta közösségi oldalán Molnár Áron színész, influenszer, reagálva Gulyás Gergely hétfői lemondására.
Gulyás arra hivatkozva mondott le hétfőn, hogy az aznap elfogadott 17. alkotmánymódosítás értelmében a következő választáson már nem indulhat, és úgy véli, olyan embernek kell vezetnie a frakciót, aki 2030 után is maradhat a parlamentben.
Orbán Viktor Fidesz-elnök és a KDNP látványosan nem hozott áldozatot, nem tett szimbolikus lépést, sőt egyáltalán nem tett semmit sem azon a hétfőn, ami szerintük a „magyar demokrácia gyásznapja”, ez pedig új értelmezést adhat a politikai elemző szerint annak, miért is mondott le frakcióvezetői tisztségéről Gulyás Gergely. Virág Andrea úgy véli, nem látszik biztosan, hogy ki hozta meg a végső döntést a frakcióvezetői posztról.
Gulyás korábban miniszterelnökséget vezető miniszterként leginkább a kormányinfók vezényléséről volt ismert, Molnár is a kormányinfókhoz (is) köthető mozzanatokat idézett fel bejegyzésében.
„Ez nem árvaház, hanem fiatalkorúak börtöne” – hangsúlyozta például egy decemberi alkalommal Gulyás, amikor a Szőlő utcai botrányról kérdezték. Később pedig többször hangsúlyozta: az ügynek nincs kiskorú sértettje. Ez az állítás azóta már megdőlt.
Szeptemberben, amikor a Szőlő utcai botrány a Zsolti bácsi-ügy miatt elérte a nagypolitika ingerküszöbét, Tuzson Bence igazságügyi miniszter egy sebtiben összedobott, háromoldalas jelentésben állította ennek az ellenkezőjét.
Juhász Péter Pált, a Szőlő utcai javítóintézet igazgatóját tavaly májusban emberkereskedelem és kényszerítés gyanújával letartóztatták, helyére nevezték ki Kovács-Buna Károlyt az intézmény élére megbízott igazgatóként. Ő tavaly december elején mondott le, ezt lapunknak anno azzal indokolta, hogy valóságos „lejárató kampány” indult ellene a sajtóban, és ilyen nehezített körülmények között lehetetlen dolgozni.
Nem sokkal később Juhász Péter korábbi politikus, jelenleg influenszer olyan felvételeket tett közzé, amelyeken az látszik, hogy Kovács-Buna az intézet lakóit bántalmazza, lapunknak pedig birtokába kerültek olyan tanúvallomások, melyekben az érintettek a nevelő erőszakos módszereiről is beszéltek. Az érintett a HVG-nek határozottan tagadta, hogy szándékosan bántotta volna bármelyik fiút, sőt azt állította, hogy szerette őket és a munkáját.
A Szőlő utcai ügy új tanúi nemcsak arról vallottak, hogy Juhász Péter Pál szexuális aktusokra vette rá őket: a birtokunkba került ügyészségi dokumentum alapján ugyanezek a fiúk más bántalmazó munkatársakról is beszéltek. Köztük van Kovács-Buna Károly, akiről az elhíresült biztonsági kamerás felvételek nyilvánosságra kerültek. Az egyik fiú vallomásában kísértetiesen hasonló módon írja le, hogyan rugdosta össze őt is az akkor még gyermeknevelő Kovács-Buna, ráadásul 2020-2021-ben történhetett vele, vagyis a nyilvánosságra került videófelvételek időpontja után évekkel. Kovács-Buna Károllyal még sikerült beszélnünk letartóztatása előtt, és határozottan tagadta, hogy szándékosan bántotta volna bármelyik fiút, sőt, azt állította, hogy szerette őket és a munkáját.
Kovács-Bunát tavaly december 11-én tartóztatták le, két rendésszel együtt, akiket azzal gyanúsították, hogy ablakkilinccsel verték az intézeti fiatalokat. Mint az kedden kiderült, Kovács-Bunát júniusban kiengedték, azóta házi őrizetben (bűnügyi felügyelet) van. A botrány után a Fidesz-kormány idén januárban úgy döntött, hogy bezárják a Szőlő utcai javítóintézetet.
A Fóti gyermekotthonból pedig azt követően menesztettek tavaly decemberben egy nevelőt, hogy előkerült egy felvétel, amin látszólag egy bentlakót fojtogat. Erről Gulyás – szintén egy kormányinfón – később úgy fogalmazott: Fóton ön- és közveszélyes fiatalok vannak. Az esettel kapcsolatban elmondta, hogy két kolléga is próbálta a két fiatalt rendre utasítani, majd lecsillapodtak, az egyik békejobbot nyújtott, ezt a másik visszautasította, és a tv képernyőjére ütött, annak felülete behorpadt, és nyakára tekerte a kábelt, majd azt kiabálta, hogy megfojtja magát, és mindenkit meg fog ölni. Ezután fogta le a munkatárs, hogy megvédje a többieket – mondta Gulyás.
Nyitóképünk illusztráció, fotó: Facebook / Molnár Áron