Újra üzent Sulyoknak Magyar Péter: „Még működhet az azonnali lemondás”
Egyetlen nap alatt negyedszer üzent a köztársasági elnöknek a miniszterelnök; eddig gyanús, közpénzes utazásairól írt, most pedig az ezekre adott választ hiányolja.
Magyar Péter tette fel a kérdést, mit keresett a köztársasági elnök fia az elnök 12 napos amerikai útján a honvédségi Falcon gépen úgy, hogy hivatalosan nem is volt tagja az elnöki delegációnak.
A dr. Sulyok Márton utazásával és részvételével, valamint a munkalátogatás mellett lebonyolított magánjellegű programokkal kapcsolatban felmerült valamennyi költség szabályszerűen megtérítésre került a Sándor-palota, illetve a Külügyminisztérium felé, azok egyáltalán nem terhelték az intézmények költségvetését.
Ezt állítja a köztársasági elnök hivatala Magyar Péter egyik, Sulyok Tamást érintő vádjával kapcsolatban. A hivatalnak a 24.hu küldött jó néhány kérdést, miután a miniszterelnök a Facebookon azt firtatta, hogy került Sulyok Tamás fia egy több százmillió forintos, tizenkét napos utazáson, miközben nem volt az elnöki delegáció tagja. Magyar azt írta: az elérhető információk szerint az elnöknek semmilyen hivatalos tárgyalása nem volt sem az amerikai kormányzattal, sem a Kongresszus, sem a Szenátus tagjaival, az út legnagyobb része városnézéssel és múzeumlátogatással telt, Sulyok, a felesége és a fia pedig megtekintette többek között a Dallas sorozatból ismert Ewing-család filmbeli lakhelyét, a Southfork Ranch-et is.
A portál a legtöbb kérdésre semmilyen választ nem kapott a köztársasági elnöki hivatalról; ezek a költségek kimagasló mértékét és a városnézést firtatták, valamint azt, aláírja-e majd Sulyok a saját menesztését is tartalmazó Alaptörvény-módosítást.
A fentin kívül a hivatal mindössze annyit közölt még: „Mindazonáltal az államfő sajnálatát fejezi ki amiatt, ha a kormány számára a külhoni magyar közösségekkel történő nemzeti összetartozás és a magyar identitásuk erősítése, valamint az amerikai-magyar kapcsolódású szakmai találkozók lebonyolítása nem tartozik a hivatalos állami feladatok körébe”, utalva arra, hogy Magyar Péter a posztjában azt írta, „a 12 napos elnöki program mindössze néhány találkozót tartalmaz a helyi magyar közösségekkel, beleértve pár előrehozott március 15-i rendezvényt.”
Magyar a 24.hu cikkére reagálva közölte: „Tehát semmit nem tagad. Ott ült a fia egy hivatalos megbeszélésen az elnökkel…”
A miniszterelnök ismét közölte Sulyokkal, „még működhet” az önkéntes lemondás.
Egyetlen nap alatt negyedszer üzent a köztársasági elnöknek a miniszterelnök; eddig gyanús, közpénzes utazásairól írt, most pedig az ezekre adott választ hiányolja.
Borítókép: HVG / Veres Viktor
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.