Áder visszaüzent Magyarnak: kérdések helyett állításként fogalmazza meg a vádjait
A miniszterelnök azt állította, hogy Áder az adófizetők pénzén nyaraltatta Amerikában a családját, Áder szerint ez nem igaz.
Bár sok szórakozásból és városnézésből állt a volt államfő programja, de pár találkozóra is sor került.
„Áder János azt hazudta ma, hogy 2018 októberében ő csak hivatalos úton volt 55 millió forint közpénzen az Egyesült Államokban egy hétig. Most megmutatom ennek a hivatalos/állami látogatásnak 3 napját. Nekem ez inkább tűnik családi vakációnak, amelyre a lánya is elkísérte az elnöki párt” – írja Magyar Péter miniszterelnök a közösségi oldalán.

Áder János és Magyar Péter között csütörtök reggel óta zajlik az adok-kapok a nyilvánosságban a volt államfő amerikai útját illetően. Magyar azt állítja, hogy Áder az adófizetők pénzén szórakozott a családjával, Áder pedig azt, hogy hivatalos úton volt, a Disneylandbe szóló több százezer forintos belépőt pedig maguk fizették, nem az adófizetők.
„Persze, ne legyünk igazságtalanok. Előtte elnök úr találkozott a Magyar Orvosszövetség tagjaival, és október 26-án Miami polgármesterével is…” – írja mostani posztjához Magyar, bár ezek a találkozók nem szerepelnek az általa közzétett programban.
Áder János honlapján az ominózus látogatásról találhatók fényképek, amelyek bizonyítják, nemcsak városnézésre, hanem hivatalos találkozókra is sor került az amerikai látogatás során. Többek között a Miami Magyar Házban részt vett egy 56-os megemlékezéseken is.
Áder végül egyetlen mondattal reagált a miniszterelnök posztjára: találkozunk a bíróságon.
A miniszterelnök azt állította, hogy Áder az adófizetők pénzén nyaraltatta Amerikában a családját, Áder szerint ez nem igaz.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.