Mivel az Alaptörvény-módosítás Sulyok Tamás köztársasági elnök személyével ellentétben a legfőbb ügyész, Nagy Gábor Bálint pozícióját nem érinti, Magyar Péter miniszterelnök csak abban bízhat, hogy Nagy belebukik az aranykonvojügybe, és magától lemond majd.
A Telex információi szerint azonban már az ügyészségen belül is elkezdett fogyni a levegő Nagy körül, mivel a választások után többen elkezdték fúrni őt az ügyészségen. A lap azt állítja, hogy sokaknak nem tetszett, hogy az aranykonvojügyben a szervezet vezetése elkezdett kibújni a felelősség alól. „De vannak, akik szerint a szervezeten belül sem a »jók« és a »rosszak« csapnak össze, mindössze arról van szó, hogy a választás után elindultak a helyezkedések, és akadtak, akik jó pontokat akartak szerezni az új kormánynál. Például azzal, hogy segítenek Nagy Gábor Bálint megbuktatásában” – fogalmazott a lap.
Pillanatnyi állás szerint a legfőbb ügyész hivatalban maradhat, ha az ügyészség elsősorban Orbán Viktor felelősségét fogja vizsgálni az aranykonvoj ügyében, és a lehető leghamarabb megteszi az ehhez szükséges intézkedéseket. Csakhogy a Magyar Péternek felkínált ügyészségi csali elfedi a tettesek egy részét, és könnyű menekülőutat kínál Orbán Viktornak.