Megszűnik a paksi Fidesz-frakció
A négy Fidesz–KDNP-s önkormányzati képviselő a jövőben függetlenként folytatja.
Ezúttal a párt baranyai elnöke döntött úgy „hosszas mérlegelés után”, hogy függetlenként politizál tovább.
Kamarás Péter, a KDNP pécsi és baranyai elnöke szerdán jelentette be, hogy kilép a KDNP-ből, és független önkormányzati képviselőként dolgozik tovább – vette észre a Telex.
Kamarás 2018-ban lépett be a pártba, 2019–2024-ig listás képviselő volt a pécsi közgyűlésben, majd 2024-től egyéni önkormányzati képviselőként dolgozott, emellett vármegyei elnök is volt.
A politikus azt írja, hosszú mérlegelés után döntött így. „Teszem mindezt azért, mert úgy érzem, hogy a városunkért végzett munka során elsődlegesen és minden esetben Pécs és a pécsiek érdekeire szabad és kell tekinteni, nem pedig bárminemű pártpolitikai érdekekre” – fogalmazott. Kamarás jelezte, hogy továbbra is marad a pécsi közgyűlés tagja, a továbbiakban független képviselőként (bizottsági elnökként, tanácsnokként) folytatja a munkát.
A volt kormánypárti képviselők között az utóbbi időben egyre többen döntenek úgy, hogy függetlenként folytatják tovább.
A négy Fidesz–KDNP-s önkormányzati képviselő a jövőben függetlenként folytatja.
Nyitókép: Facebook
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.