Több, mint féltucat törvény megszavazását tervezik az Országgyűlés keddi ülésén. Így például a védett üzemanyagár kivezetéséről szóló javaslatról is szavaznak, amely eltörölné a még az Orbán-kormány által bevezetett üzemanyagár-plafont, ami a benzinnél 595, a gázolajnál 615 forint volt. A Tisza-kormány ugyanis feleslegesnek ítélte a védett ár megtartását akkor, amikor az üzemanyagok világpiaci ára amúgy is esik.
A napirend szerint a parlamenti ülés 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd határozathozatalok következnek. A parlament dönt az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról. A törvényjavaslat az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervéhez kapcsolódó, szupermérföldkövek határidőben való teljesítését szolgálja.
A képviselők szavaznak az Országgyűlés vizsgálóbizottságai munkájának hatékonyabbá tételéről szóló törvényjavaslatról is. Ez a vizsgálóbizottságok előtti megjelenés szabályainak szigorításáról szól: kötelezővé teszik a részvételt a beidézetteknek. A megjelenést jelentős pénzbírsággal, majd rendőri elővezetéssel is kikényszeríthetik – akár a volt államfőről vagy az Orbán család valamely tagjáról is van szó.
Zárószavazást tartanak a közmédiát átalakító törvénycsomagról is. Magyar Péter egyik fő kampányígérete volt a közmédia „hazug hírszolgáltatása” felfüggesztése a választás után. Ez elmaradt, de a törvény a rendszer teljes átalakítását ígéri. Megszűnik az MTVA és a Duna médiaszolgáltató, a tulajdonosi jogokat gyakorló új testületbe pedig a pártok és a szakma is jelölhet tagokat.
Paritásos testületek, megpályáztatott vezetői állások, leválasztott hírügynökség – számos részletében követi végre az európai utat a közmédiáról szóló törvénytervezet. Maradt azonban benne néhány olyan szabály, amivel visszaélve aláásható a szerkesztőségek függetlensége.
Szavaznak a képviselők kedden a gyűlöletkeltő politikai reklámok visszaszorításáról is. A Reklámszövetség hiányolta az egyeztetést a jogszabály-módosításnál, amely azt hivatott megakadályozni, hogy a jövőben a Fidesz-kormány alatt elhíresült „kék plakátok” lepjék el az utcákat, amelyek például Soros György vagy éppen Volodimir Zelenszkij fenyegeti a magyarokat.
Döntenek a képviselők arról a technikai módosításnak számító javaslatról is, amely a sürgős és a kivételes jogalkotási eljárások számát átmenetileg emeli. Tárgyalja, de még nem szavaz a törvényhozás a felsőoktatási, családügyi és kulturális tárgyú törvények módosításáról, amely fél évvel elhalasztaná az egyszintű, egységes örökbefogadási nyilvántartási rendszer bevezetését.
Megkezdi a tárgyalását az Országgyűlés az önkormányzati törvény módosításának is, amely csökkentené a polgármesteri és megyei közgyűlési elnöki fizetéseket, és már július 1-jén hatályba lépne. A javaslat „nemzetgazdasági érdekből, a közpénzekkel való takarékos gazdálkodás és a helyi közszolgáltatások elsődlegessége érdekében” a 2024-es szinten fagyasztja be a fizetéseket.
Nyitóképünkön Magyar Péter miniszterelnök a Parlamentben. Fotó: HVG / Cabrera Martin