Magyar Péter alaposan felkavarhatja az állóvizet a V4-csúcson
A jövő héten Budapesten próbálják feléleszteni tetszhalott állapotából a Visegrádi Négyek együttműködését. Még a bővítés is szóba kerülhet.
Kezdődik az EU-s állam- és kormányfők találkozójának második napja Brüsszelben.
„Éjjel egy körül ért véget Brüsszelben az Európai Tanács első napja. Hamarosan kezdődik a második” – írta helyzetjelentésében a Facebookon Magyar Péter. A miniszterelnök jelezte: „nem népszerű szeretnék lenni Brüsszelben, hanem minden pillanatban a magyar embereket képviselni”.
Magyar jelezte: első felszólalásában őszinteségről, a politikai korrektség és a kettős beszéd meghaladásáról beszélt, és elmondta Európa vezetőinek, hogy mit tapasztalt két év alatt 700 településen, és hogy szerinte miről kellene szólnia a politikának. „Tiszteletet adok, és elvárom ugyanezt a hazám felé” – tette hozzá.
A kormányfő azt is megjegyezte: csütörtöki felszólalása végén nagy tapsot kapott – szerinte szokatlan módon –, miután támogatta az előtte szólókat, akik az illegális migrációval kapcsolatos szabályok további szigorítása mellett törtek lándzsát. Megjegyezte: „Ma már láthatóan ez a többség a vezetők között”.
A jövő héten Budapesten próbálják feléleszteni tetszhalott állapotából a Visegrádi Négyek együttműködését. Még a bővítés is szóba kerülhet.
Nyitóképünkön Magyar Péter. Fotó: Európai Bizottság
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.