2,5 milliárd forint állami pénzt kapott tavaly a DK, fel is élte mindet
Több párt is közzétette a tavalyi évről szóló pénzügyi beszámolóját, a legtöbb támogatást a DK kapta a költségvetésből, a legkevesebbet az MKKP.
A teljes párttámogatási rendszer felülvizsgálatát is elrendelte a kormány.
Összesen 1,6 milliárd forintot csoportosítottak át a költségvetésben párttámogatásra – derült ki a pénteki Magyar Közlönyből.
Az országos listán mandátumot szerzett pártok közül az eddig ilyen támogatásban egyáltalán nem részesült Tisztelet és Szabadság Párt (Tisza) 706 millió forintot kap az államkasszából. Emellett a
A mandátumot nem szerzett, de százaléknál több szavazatot kapott pártoknak is jár pénz, ebből csak egy van, a Demokratikus Koalíciónak így 12,3 millió forint jutott.
Hasonlóképpen átszámolták a pártalapítványoknak járó pénzt. Amit a Tisza kap, azt egyelőre „Tartalékok” néven írták be a költségvetési rovatba: 887 258 069 forinttal. Ezen felül a
Itt is jut még valami a DK-nak: az Új Köztársaságért Alapítvány 17,9 millió forintot kap.
A parlamentből kiesett összes többi párt és alapítványa ezáltal a költségvetésből is kiesett.
A kormányhatározatból az is kiderült, hogy a teljes párttámogatási rendszer felülvizsgálatát is elrendelte a kormány szeptember 1-ig. Felelős Kármán András pénzügyminiszter és Ruff Bálint, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A pártok május végén tették közzé a tavalyi évről szóló pénzügyi beszámolóját, azt is olvashatja:
Több párt is közzétette a tavalyi évről szóló pénzügyi beszámolóját, a legtöbb támogatást a DK kapta a költségvetésből, a legkevesebbet az MKKP.
Nyitókép: HVG / Veres Viktor.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.