Szócsatájuk után felmentette Havasi Bertalant Magyar Péter

A Miniszterelnöki Kabinetiroda helyettes államtitkára délelőtt még arról beszélt a Budai Várban, reméli, dolgozhat tovább. Igaz, mást is mondott a bejárást tartó miniszterelnöknek.

  • HVG

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter javaslatára azonnali hatállyal felmentette tisztségéből Havasi Bertalan helyettes államtitkárt Magyar Péter miniszterelnök – olvasható a Magyar Közlöny szombati számában.

A közlöny más döntést nem tartalmaz.

Havasi Bertalan 2010-től volt Orbán Viktor sajtófőnöke, a tisztségről 2025 februárjában mondott le, ezt a választás után a Telexnek azzal indokolta, hogy nem tudott azonosulni a bulvár kommunikációval, amely a Fideszt a kampányban is jellemezte. Helyettes államtitkári pozícióját azonban megőrizte, és a mai napig a Miniszterelnöki Kabinetirodában dolgozott.

Állítása szerint így volt ez szombaton is, amikor Magyar Péter előre bejelentett sajtóbejárást tartott az előző kormány által felújított várbeli kormányzati épületekben, így a Karmelita kolostor és a Belügyminisztérium mellett a kabinetirodában is. Ennek frissen kialakított tetőteraszán találkozott össze a kormányfő és népes újságíró kísérete Havasival, aki az RTL-nek azt mondta, „stikában dohányozni ment fel” munka közben a teraszra.

Ha viszont már ott volt, Magyar oda is szólt neki – ezt élő közvetítéséből bárki láthatta a YouTube-on és a Facebookon is. Azt mondta: „korunk Bibó Istvánja még tartja a frontot”. Havasi erre úgy válaszolt, hogy

a gatyámnál fogva kilógathatsz a zászlórúdra.

Erre a miniszterelnök azt mondta, hogy nem tervezte, mire Havasi úgy válaszolt, hogy „Nem szeretnél? Mert akkor nagyobb lenne a látvány.”

Utána Magyar Orbán híres kólásdobozát említette meg, amit – mint Havasi arról egy 2012-es interjúban mesélt el a HVG-nek – megőrzött. Azt mondta, azt nem fogja átadni, de a felmentési pénzből levonhatja majd Magyar. Magyar erre úgy reagált, olyat nem fog kapni, és találkoznak a bíróságon.

Később Magyar Péter arra kérte biztonságiakat, hogy kísérjék ki Havasit, mert szerinte semmi keresnivalója abban az épületben.

Havasi 2012-es interjúját itt olvashatja:

Havasi Orbán kólásdobozáról: A takarítónők is mindig szemétnek nézik, pedig műtárgy

Rövid, de annál abszurdabb csörtébe került az új kormány által megnyitott Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtónyilvános bejárásán Magyar Péter miniszterelnök és Havasi Bertalan, Orbán Viktor tavaly leköszönt sajtófőnöke. Magyar nem mulasztotta el felemlegetni a HVG 2012-es portréinterjújának egy emlékezetes kijelentését, miszerint Havasi gyűjteményének része egy összegyűrt kólásdoboz is, amelyből maga Orbán ivott. Ennek alkalmából közöljük újra a 2012-es interjút.

Magyar Péter nem sokkal a felmentés közlése után a Facebookon videóval jelentkezett, amelyben azt közölte, Havasi az ország nyilvánossága előtt kérte felmentését. Majd bejátszotta az RTL felvételét, amelyben arra a kérdésre, milyen feladatokat képzel el magának, ennyit válaszolt: „semmilyen feladatot nem képzelek el, nem sokáig leszek helyettes államtitkár”. Magyar „jó egészséget és sok sikert” kívánt neki.

Figyelmes szemlélők azt is kiszúrhatták, hogy Magyar mögött a polcon egy Coca-Cola-doboz található.

Arra már a HVG-nek is utalt Havasi, hogy nem fog sokáig a hivatalban dolgozni. Lapunk stábja péntek reggel beszélgetett a volt helyettes államtitkárral, aki arról is beszélt, hogy éppen állást keres.

A helyettes államtitkárok határozatlan időre kinevezett hivatalnokok, tehát megbízatásuk nem szűnik meg automatikusan a kormányváltással. Havasi Bertalanon kívül még 123-an várják, hogy mi történik velük, a változatlan néven tovább működő minisztériumokban (Miniszterelnökség, Honvédelmi, Igazságügyi, Belügy-) pedig az új miniszter alatt is ott vannak, amíg az erre jogosult miniszterelnök a miniszter javaslatára fel nem menti őket. A Havasi Bertalant felmentő miniszterelnöki határozat úgy szól, hogy azt a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter javaslatára hozta, mert bár a Kabinetiroda a kormány megalakulásakor beleolvadt a Miniszterelnökségbe, az utóbbinak a vezetője, Ruff Bálint június közepéig még a másiknak a vezetői tisztségét is viseli.

Hozzászólások
hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.