Egy évet szán visszavonulása előtt a Fidesz átszervezésére – mondta el a „közösség” prominenseinek zárt körében Orbán Viktor a Magyar Hang szerint.
A lap meg nem nevezett, párton belüli forrásaira hivatkozva arról írt csütörtökön, hogy bár a volt miniszterelnök vezető szerepe egyelőre stabil, már megkezdődött a gondolkodás egy lehetséges utód személyéről. Úgy tudni, párton belül erre a szerepre ironikus módon éppen Varga Judit karakterét tartanák legalkalmasabbnak, akinek kegyelmi botrány utáni azonnali beáldozását utólag már többen hibának látják, és egy hozzá minél inkább hasonló személyt szeretnének találni.
A Magyar Hang cikkében szó van emellett arról is, hogy a Fidesz hogyan képzeli el azt a kétszólamú politizálást, amellyel a szélsőjobboldali és a mérsékelt, centrista szavazókat egyszerre szólítanák meg, és amelyben Orbán Viktor az általa korábban már emlegetett „utcai harcos” szerepét vinné.
Nyitókép: HVG / Veres Viktor