Gajdos László a kormány elé viszi az azbesztszennyezés ügyét

A tárcavezető szerint 300 helyszínen bukkant fel a szennyezés.

  • HVG

Gajdos László, a Tisza-kormány élő környezetért felelős minisztere csütörtökön Szombathelyre látogatott, hogy tájékozódjon az azbesztszennyezésről, amely más településeket, például Zalaegerszeget és Sopront is érinti. A tárcavezető, aki Nemény András szombathelyi polgármesterrel közösen tartott sajtótájékoztatót, elmondta, jövő hétfőn a kormány elé terjeszti az ügyet, aminek a megoldásán nagy erőkkel dolgoznak.

„Sajnos, ez olyan, mint egy vírus, egyre több helyen terjed. Azt is megfontoljuk, hogy hogyan tudjuk leállítani a további kőzúzalék behordását Ausztriából” – idézte a Telex Gajdos Lászlót. Elmondása szerint több mint 300 helyszínen bukkant fel a szennyezés, a tervek szerint napokon belül elvégzik a további szükséges vizsgálatokat. Megosztotta azt is, ezt a problémát csak úgy lehet megoldani, ha teljesen feltárják, és mielőtt távozott volna, leszögezte, jövő héten részletesebb tájékoztatást fog adni az ügyről, illetve a kormány további intézkedéseiről.

Nemény András azon az utcán állva, ahol a legsúlyosabb volt a szennyezés, sokkal jobban porzott korábban, de ezt a sebességkorlátozással és az út locsolásával jelentősen csökkenteni tudták. Beszélt arról is, hogy egy utca befedése bitumennel akár 20 millió forintba is kerülhet az önkormányzatnak, a locsolás pedig napi 500 ezer forintjába került a városnak.

A polgármester szerint az érintett terület akár 8-10 éve is ki lehet téve azbesztszennyezésnek, mivel ennyi ideje szállítanak köveket az osztrák bányákból a környékre, de ezt nem lehet biztosra mondani, mivel nem minden ezekből származó kőzet lehet azbeszttel szennyezett. Hozzátette, az osztrák hatóságok részéről történhetett mulasztás, mivel tudniuk kellett, hogy azbeszttartalmú kőzetről van szó.

Május elején még az Orbán-kormány kötelezte egy határozattal az illetékes minisztereket, hogy országosan mérjék az érintett területek nagyságát, tárják fel az azbeszttartalmú kőzetet forgalmazó és értékesítő gazdálkodó szervezeteket, valamint a felhasználói kört, illetve vizsgálják meg, hogy milyen intézkedések, beavatkozások szükségesek, azokat hogyan lehet ütemezni és mi a költségigényük. Nemény András akkor azt nyilatkozta, hogy gyorsítsanak a folyamaton, a konkrét javaslataikat elküldik a megfelelő helyekre.

Durva azbesztszennyezés Szombathelyen – még ablakot nyitni sem ajánlott a helyieknek

A levegő azbesztrost-tartalmára vontakozó hazai határérték 30, az osztrák határérték 300-szorosát mutatták ki a szombathelyi Oladi Platón, aminek uctáit Ausztriai bányákból származó kőzúzalékkal burkolták le. Aki belélegzi súlyos egészségkárosodást szenvedhet. A város a kormánytól kér segítséget, hogy rendezze a helyzetet, addig is locsolnak és azt kérik a helyiektől, ne itt sétáljanak gyerekeikkel. A Greenpeace szerint ez kevés.

Nyitókép: HVG / Cabrera Martin

Hozzászólások
hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.