A lengyelek kiderítettek új részleteket Magyar Péter útjáról: több fontos találkozó is vár a magyar miniszterelnökre
Varsón kívül Gdanskba és Krakkóba is elmegy első külföldi útján.
Marcin Romanowskit utoljára három hete látták a budapesti bérelt lakásában, amikor május elsején keresték, már hűlt helyét találták és a cuccai is eltűntek.
Zbigniew Ziobro volt igazságügyi miniszter után a hozzá hasonlóan súlyos pénzügyi bűncselekményekkel vádolt volt helyettese, Marcin Romanowski is eltűnt Budapestről.
A hvg.hu már vasárnap jelezte ezt, és azóta több lengyel hírforrás megerősítette: Romanowski már szintén nem található az eddig bérelt lakásában. Először a jobboldali wpolityce.pl, majd nyomában a Wprost hetilap internetes oldala közölte ezt. Utána a TVN24 és a RFM24 rádió, az Onet és a WP hírportál, majd a PAP állami hírügynökség Budpesten tartózkodó munkatársai keresték, és nem találták, majd beszéltek a lakást bérbeadó cég képviselőjével, aki azt mondta: április 21-én látta utoljára Romanowskit. Az egyik riporternek azt is elmondta: mivel a bérleti szerződés április 30-án lejárt, május 1-én odament megkérdezni, hogy a bérlő meg akarja-e hosszabbítani, de a lakást üresen találta, Romanowski holmija sem volt ott.
Varsón kívül Gdanskba és Krakkóba is elmegy első külföldi útján.
Az már világosan látszik, hogy Ziobro Trump amerikai elnöktől Thomas Rose varsói amerikai nagykövet ígérete ellenére, Susie Wiles, a Fehér Ház stábfőnöke közbenjárására, a jobboldali Republika varsói TV-társaság újságírójának álcázva kapott vízumot. Romanowski esetében, aki ellen érvényes európai elfogató parancs is van, nem világos, hogy ez hogyan működhetett, de egyre inkább úgy látszik, hogy ő is kijutott.
A lengyel kormánypártok politikusai az igazságszolgáltatás elől menekülő patkányoknak nevezik a két szökevényt, Waldemar Zurek igazságügyi miniszter és legfőbb ügyész pedig – ott ő egy személyben tölti be mindkét tisztséget – azt ígéri, hogy kérni fogják kiadatásukat az Egyesült Államoktól.
Zbigniew Ziobro volt lengyel igazságügyi miniszter megerősítette, valóban Amerikába utazott a kormányalakítás napján. Amennyiben a varsói kormány kiadatását kéri, kész eléjük állni.
A két politikus ellen a lengyelek februárban kérték európai elfogatóparancs kiadását. Ziobro tavaly decemberben kapott politikai menedékjogot Magyarországon, ezzel gyakorlatilag mélypontra juttatva a magyar–lengyel kapcsolatokat. Korábban Romanowski is Budapestre menekült, és védelmet, sőt munkát is kapott az Orbán-kormánytól.
Nyitókép: MTI / Balogh Zoltán
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.