Orbán Viktor letette a miniszterelnöki lantot a Facebookon

A szokásokkal szakítva a távozó miniszterelnök az országgyűlésben nem mondott búcsúbeszédet, de a Facebookon már nem miniszterelnök.

  • HVG

Orbán Viktor Facebook-oldalán a mai nappal (május 10-e) már nem szerepel, hogy Magyarország miniszterelnöke volna.

A változtatás egyrészt tényszerűen indokolt, adva, hogy a választás után az országgyűlés Tisza párti kétharmados többsége május 9-én Magyar Pétert, a Tisza elnökét választotta miniszterelnökké.

Ugyanakkor Orbán Viktor a hagyományokkal szakítva nem vett részt az új országgyűlés alakuló ülésén, ott nem mondott búcsúbeszédet,

tehát formálisan nem búcsúzott el a miniszterelnöki tisztségtől. A szokásoktól eltérően a leköszönő miniszterek sem ültek be a miniszteri bársonyszékekbe, és ők sem mentek be a Parlamentbe.

Orbán történelmi tapasztalata: jobban jár, ha nem veszi fel a mandátumát

Harminchat év után nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor, így kímélve meg magát attól, hogy a kormánypárti képviselők naponta szembesítsék az elmúlt 16 év bűneivel. Döntését az is magyarázza, hogy amikor a korábbi vereségei után felvette a mandátumát, azokból számára soha nem sült ki semmi jó.

Hozzászólások
hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.