Elvitték a rendőrök Tarsoly Csabát, két évet kapott

A soltvadkerti takarékszövetkezeti ügyben ítélték két év börtönre, a büntetését most kezdte el letölteni.

  • HVG

Rendőrautó vitte el Tarsoly Csabát péntek reggel a II. kerületi otthona közeléből csütörtök reggel – írja a Porfolio.

A 2015 tavaszán bedőlt, több mint harmincezer kisbefektetőjét végső soron több tízmilliárd forinttal megkárosító Quaestor főtulajdonos-irányítója eddig bűnügyi felügyeletben volt. A Szegedi Ítélőtábla azt közölte a lappal, hogy egy másik ügy miatt vitték el Tarsolyt. A soltvadkerti takarékszövetkezeti ügyben, mint 78. rendű vádlottat február 5-én jogerősen két év börtönre ítélték, és most kell elkezdenie letölteni a büntetését.

Tarsoly Csabát bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, 2 rendbeli folytatólagosan elkövetett pénzmosás bűntette, valamint 2 rendbeli folytatólagosan elkövetett vesztegetés bűntette miatt ítélték el. Emellett 2 évre eltiltották a közügyektől, továbbá 8 évre foglalkozástól is, azaz nem lehet gazdálkodó szervezet általános vezetését ellátó szerv tagja, illetve igazgatója vagy gazdasági társaság vezető tisztségviselője.

Mi is volt a Quaestor-bukás, a legnagyobb befektetői átverés és kinek lett haszna belőle?

Tudatlanság és mohóság, kormányzati kapcsolatokkal kérkedő, gátlástalan hazardőr kötvénykibocsátó, hatósági lazaság – mindez együtt vezetett ahhoz, hogy a 2015 tavaszán bedőlt Quaestor-birodalmat fenntartó 32 ezer kisbefektető a kivételes kártalanítás ellenére is százmilliárdnyit vesztett. Tiborcz István és körei jól jártak. Hétfőn érkezik az elsőfokú ítélet.

Az elítélt ügyvédje azt közölte a Portfolióval, hogy Tarsoly Csaba önként vonult be letölteni a büntetését, de nem ismeri el a felelősségét, mindvégig vitatta az ellene felhozott vádakat. Azt is elmondta, hogy a börtönbüntetés a folyamatban lévő Quaestor-főügyre való felkészülést lényegében ellehetetleníti, mivel „6 ezer oldal feletti a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítélete, ennek során 500 feletti tárgyalás anyagát, továbbá több mint 5 terabyte terjedelmű iratanyagot kell feldolgozni, ami a büntetés-végrehajtás keretei között nagyon is korlátozott”.

A Quaestor-ügyben Tarsolyt első fokon 13 év börtönre ítélte a Fővárosi Törvényszék 2024 őszén.

Nyitóképünkön Tarsoly Csaba látható, amint egy rendőrautóban ül. Fotó: HVG/Túry Gergely.

Hozzászólások
hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.